Kreatívvá válhatunk!

A számítógéppel korán megismerkedő óvodás korú gyermekek tanulási képességei hamarabb kifejlődnek, mint azoké a társaiké, akik nem jutnak számítógépes ismeretekhez iskolás koruk előtt, a videojátékok azonban nem járulnak hozzá e képességek alakulásához – állapították meg amerikai kutatók.

A számítógéppel korán megismerkedő óvodás korú gyermekek tanulási képességei hamarabb kifejlődnek, mint azoké a társaiké, akik nem jutnak számítógépes ismeretekhez iskolás koruk előtt, a videojátékok azonban nem járulnak hozzá e képességek alakulásához – állapították meg amerikai kutatók. Két amerikai egyetem, a detroiti Wayne Egyetem, illetve az Ohio Állami Egyetem munkatársai három-öt éves kisgyermekeket vizsgáltak, akik egyedül, vagy felnőtt segítségével hetente három-négy alkalommal leültek a számítógéphez. Ezek a kicsik a komputert nem használóknál magasabb pontszámokat értek el az iskolaérettségi, illetve a tanulási képességeket vizsgáló teszteken, írta a Pediatrics című amerikai szaklap a két egyetemi kutatócsoport közös tanulmányát idézve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?