Igéző szemek

Egyszer Charles Darwin azt írta egy ismerősének: „Rosszul vagyok, ha meglátok egy pávatollat!” Sokáig nem találta a választ arra, hogy miért vannak az állatoknak olyan tulajdonságaik, amelyek hátrányosan érinthetik a túlélésért vívott küzdelemben. A pávakakas tolla jó példa arra, hogy milyen haszontalan lehet meneküléskor a pompás dísz. Akkor miért fejlődött ilyenre? A válasz a szexuális kiválasztódásban rejlik.

Charles Darwin volt az első tudós, aki megalkotta a természetes kiválasztódás elméletét. Felismerte azt is, hogy gyakran a nőstény választja meg párját. Elképzelését a korszakalkotó A fajok eredete című munkája közben kezdte kidolgozni. Ebben a művében fejtette ki a természetes szelekció jelenségét. Ez ad magyarázatot többek között arra, hogy miért jellegtelen színű a nőstény madarak tollazata, miért van a sündisznónak tüskés bőre és miért nőnek olyan nagyra az elefántok. A természetes kiválasztódás elmélete azonban nem ad választ arra, hogy miért alakulnak ki az állatoknak olyan tulajdonságai, amelyek hátrányosak lehetnek a túlélésért vívott harcban.

Az ivari kiválasztás fényt derít arra, hogy mi az oka annak, hogy a páva (pavo cristatus) hímje a világ legnagyobb és legszínpompásabb képviselője a fácánfélék családjának. Sok helyen, például a magyar néphagyományban egyebek mellett a hiúság jelképeként jelenik meg. De volt ennél sokkal hajmeresztőbb elképzelés is a pávákkal kapcsolatban. A XIV. századi Kurdisztánban élt egy Yezid nevű törzs, amely vallási vezetőjük hatására ördögimádó hitre tért. Ők a pávát szent állatként tisztelték, mégpedig azért, mert úgy gondolták, hogy Évát a Paradicsomban a páva bűvölte el a rajta található titokzatos, selymes fényben csillogó szemekkel. Egy olyan visszataszító állattal, mint a kígyó, nem állhatott szóba az első nő, ellenben a csodás páva, a Sátán szemeivel rávehette Évát a bűnbeesésre. Ez a hiedelem nem is áll olyan messze a valóságtól.

A pompás madáron található csillogó szemek valóban a csábítást szolgálják. Az udvarló pávakakas minden kétséget kizáróan egyik legnagyobb csodája a természetnek, és rendkívül szemkápráztató bizonyítéka az ivari kiválasztódás erejének. A pávakakasok számtalan nemzedéken keresztül alakultak ki ilyen színes, valószerűtlen lényekké. Ami azért alakult így, mert a sokkal hétköznapibb kinézetű nőstényeik mindig azokat a hímeket választották utódnemzés céljából, amelyek kitárt farka a legcsodálatosabban tündökölt.

A hím páva valójában nem más, mint egy kikerülhetetlen szexuális felhívás. Amikor udvarlásra kerül a sor, a kakas széttárja fémesen csillogó, legyező alakú uszályát. A hatást fokozandó még lebegteti is csillámló tollazatát, amelyen minden egyes szemfolt olyan, mintha egy másik, ám sokkal kisebb hím is jelen lenne. Az egésszel olyan hatást keltve, mintha ő maga lenne középen, körbevéve egy rakás satnyább hímmel. A jól sikerült előadás olyan nagy hatással van a szerény tollazatú nőstényre, mintha tényleg megbabonázták volna, elalélva hagyja, hogy a hím párosodjon vele.

A páva a legjobb és legszínesebb bizonyíték arra, hogy a nemi szelekció mekkora erővel működik a természetben. Ha jobban belegondolunk, nem nehéz belátni, hogy micsoda veszélyforrás lehet a pompás függelék. Könnyen észrevehető a ragadozók számára és a menekülésben is óriási hátrányt okozhat. Olyan nagyra növesztése pedig rengeteg energiát vesz igénybe a madár szervezetétől. Mégis szüksége van rá a hímnek, mégpedig azért hogy, minden kétséget kizáróan bebizonyítsa kis szerelmeinek, hogy nála jobb forrását az életerős spermiumoknak a környéken nem találnak. (js)