Hatszázan tanulnak az Új Szóval

Az Új Szó munkatársai a Slovnaft támogatásával ismét összeállítottak egy tematikus munkafüzetet, melyet az alapiskolák nyolcadik évfolyamos diákjainak szánnak. A projektben ezúttal is hatszáz magyar tanuló vesz részt, a fiatalok az oktatási segédanyaggal együtt két hónapig ingyen kapják kézhez lapunkat.

Az a célunk, hogy ezzel az oktatási segédanyaggal a tanulók szórakoztató módon új információkhoz jussanak olyan témákkal kapcsolatban, amelyekről már tanultak vagy éppen most tanulnak. Kellemesebbé szeretnénk tenni a diákok számára a tanulást és érdekesebbé az új dolgok elsajátítását.

Hasznos ügyet szolgálunk

Ez már a negyedik munkafüzet, melyet az alapiskolások számára állítottunk össze. Az előző segédanyagok sikerén felbuzdulva úgy gondoltuk, jó és hasznos ügyet szolgálunk, ha a fiatalokat ilyen módon is igyekszünk meggyőzni arról, hogy a tudás és a tájékozottság mennyire fontos.

A diákok a munkafüzetben sok olyan feladatot találnak, melyeknek segítségével mélyebben és szórakoztatóbb módon elsajátíthatják a tananyagot.

Szlovákia nyugati része

Kiadványunk összeállításakor a földrajz témakörére (Szlovákia nyugati része, azon belül is leginkább a magyarok által lakott települések) összpontosítottunk, ám a szórakozásról sem feledkeztünk meg, remélve, hogy sok kellemes és hasznosan eltöltött percet szerzünk a nyolcadikosoknak. A tanulók a munkafüzetben lévő gyakorlatok megoldásánál az Új Szóval is dolgoznak majd, amelyet február és március folyamán ingyen kapnak kézhez.

Reméljük, hogy a munkafüzet hasznos forgatása mellett megkedvelik napilapunkat, mely rengeteg hasznos információt, szórakozható olvasmányt biztosít számukra.

A tájékoztatás a cél

Azok az emberek, akik újságot olvasnak, általában sokkal tájékozottabbak, mint azok, akik nem olvasnak napi sajtót. Nagy örömmel töltene el bennünket, ha a jövőben a projektben résztvevő nyolcadikos tanulók is rendszeres újságolvasóvá válnának.

A mai világban nagy jelentősége van a tájékozottságnak és a műveltségnek, melynek megszerzésére és tökéletesítésére a diákok reményeink szerint egyetlen magyar napilapunkat, az Új Szót is felhasználják.

A projektben részt vevő iskolák

II. Rákóczi Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Gúta

Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Galánta

Arany János Magyar Tannyelvű Alapiskola, Ekecs

Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Érsekújvár

Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Nagykapos

Pelsőci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Csilizradványi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Munka utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Komárom

Sajógömöri Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Szádalmási Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Gímesi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Tardoskedd

Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Pered

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?