Hatosztályos gimi csak 2008 szeptemberétől

Komárom. A 2007/2008-as tanévben nem sikerül megnyitni a hatosztályos tagozatot a Selye János Gimnáziumban – tudtuk meg Andruskó Imre igazgatótól. Az ok egyértelműen az egyes hivatalok időhúzásában keresendő, szakmai szempontból ugyanis senki nem kérdőjelezte meg az iskola által kidolgozott anyagot.

Komárom. A 2007/2008-as tanévben nem sikerül megnyitni a hatosztályos tagozatot a Selye János Gimnáziumban – tudtuk meg Andruskó Imre igazgatótól. Az ok egyértelműen az egyes hivatalok időhúzásában keresendő, szakmai szempontból ugyanis senki nem kérdőjelezte meg az iskola által kidolgozott anyagot. „Az utolsó lépcsőfok, azaz a minisztérium engedélye hiányzik, de anélkül nem hirdethetjük meg az új tagozatot – mondta az igazgató. – Miután fenntartónk, a Nyitra Megyei Önkormányzat hivatalának oktatási osztálya az Állami Pedagógiai Intézet szakmai elbírálása alapján zöld utat adott a tervezetnek, lénygében már csak a tárca formális beleegyezésére van szükség. Ezért kijelenthetem, hogy a 2008/2009-es tanévben biztosan beindítjuk ezt a képzési formát.” Andruskó Imre elmondása szerint szeptemberben a környékbeli alapiskolák igazgatóit tájékoztató megbeszélésre hívják majd. Az utóbbi években ugyanis – nagyrészt az alapiskolák hozzáállása miatt – egyre csökkent az érdeklődés a nyolcosztályos gimnáziumi forma iránt. A fejkvóta bevezetését követően egyébként nem is lehet csodálkozni azon, hogy az alapiskolák nem igazán népszerűsítették a nyolcosztályos gimnáziumot. A Selye Gimnáziumban az idei tanévben sem nyílt már prímós osztály, és a jövő tanévben sem lesz.

Megtudtuk továbbá, hogy szeptemberben 123 diák kezdi meg tanulmányait a komáromi négyosztályos gimnáziumban. A diákok négy szakirány, a matematika–fizika, az informatika, az idegen nyelv és az alternatív között választhattak. „Meglepődve tapasztaltuk, hogy a matematika–fizika szakirányt mindössze 13 diák választotta. Pedig intézményünk országszerte, sőt nemzetközi szinten is híres a matematika és fizika olimpiákon elért eredményeiről – árulta el az igazgató. – Ezért úgy döntött az iskola vezetése, hogy nem nyitunk külön matematika–fizika tagozatot, de az informatika szakon erősebb lesz e két tantárgy oktatása. Ugyanakkor két alternatív osztály indul szeptemberben.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?