Diszkrimináció Ausztriában és Belgiumban

Jogsértési eljárást indított Ausztria és Belgium ellen az Európai Bizottság, mert kellő indok nélkül korlátozzák más tagállamok hallgatóinak felvételét az egyetemeikre. A két ügy közül az osztrák a súlyosabb.

Jogsértési eljárást indított Ausztria és Belgium ellen az Európai Bizottság, mert kellő indok nélkül korlátozzák más tagállamok hallgatóinak felvételét az egyetemeikre. A két ügy közül az osztrák a súlyosabb. Bécset ugyanis emiatt 2005-ben már elítélte az Európai Bíróság, ám azóta még nagyobb megkülönböztetést vezetett be. ĺgy a most indított újabb eljárás vége már pénzbüntetés is lehet, ha ismét a bíróság elé kerül az ügy, s a taláros testület újfent elítéli Ausztriát. Belgium esetében csak az első per felé indult el az eljárás, amelynek befejeztével még nem lehet bírságot kiszabni. A 2005-ös ítélet azt az osztrák gyakorlatot nevezte a közösségi jogba ütközőnek, amely szerint más tagállamok végzős középiskolásainak felvételi vizsgán kellett igazolniuk a tudásukat, míg az osztrák diákok ilyen vizsga nélkül kerülhettek be az egyetemekre. Bécs ezt a rendelkezést ugyan azóta eltörölte, de előírta: ezentúl az osztrák egyetemi férőhelyek 75 százalékát hazai hallgatóknak kell fenntartani, csak 20 százalék juthat más tagállamok diákjainak, 5 százalék pedig az EU-n kívüli országok polgárainak. Ez a „numerus clausus“ rendszer azt célozza, hogy a németországi diákok ne szorítsák ki az osztrákokat. Belgiumban azt a szabályt találta közösségi jogba ütközőnek a bizottság, hogy a vallon országrész egyetemi férőhelyeinek 70 százalékát belgiumi állandó lakóhelyű diákoknak kell fenntartani. Itt a franciaországi diákok beözönlését kívánják megakadályozni. Ausztriának és Belgiumnak is két hónapja van arra, hogy elfogadható indokot találjon a diszkriminációra. Ha ez nem sikerül, az eljárás a következő fázisba lép (az ún. indoklással ellátott vélemény kiküldése következik), majd jön a bírósági per. (világgazdaság)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?