Barátsághíd határon innen: Komárom–Nagykapos

Van úgy, hogy az embernek messzire kell utaznia ahhoz, hogy szomszédját, földijét megismerje. Kis bátorsággal azt mondhatjuk: a komáromi Selye János Gimnázium diákjainak Székelyföldre kellett utazniuk ahhoz, hogy megismerkedjenek a nagykaposi gimnazistákkal.

Igaz, nehezen mondhatjuk el, hogy Komárom és Nagykapos két szomszédvár, de az ivói Erzsébet táborban a szlovéniai, horvátországi és erdélyi magyarok között mégis megtaláltuk a közös felvidéki nevezőt.

A Rákóczi Szövetség harmadik alkalommal hirdette meg a határon túli középiskolák számára azt a lehetőséget, hogy diákjaik egy hetet töltsenek el a székelyföldi Erzsébet táborban. A táborozás helyszíne Ivó volt, egy kis település Székelyudvarhelytől nem messze, gyakorlatilag elzárva a civilizációtól, alkohol- és WIFI-mentes övezet, ám a kerítés azt sugallta, hogy a medvékre ez az állítás már nem vonatkozik. Az első látásra úttörőtáborra emlékeztető programok megítélése gyorsan megváltozott, amikor a diákok a különböző sportversenyekre és játékokra csapatokat kezdtek formálni.

A maroknyi selyés – Nagy Natália, Szeder Enikő, Hegyi Althea, Leszkó Dárius, Fűri Dominika, Fördős Rozália és Füssy Vivien – gyorsan társra talált a nagykaposi gimnazisták egy csoportjában. Semán Barbara, Bodnár Evelin, Guruncz Enikő, Ábel Krisztina és Szanyó Dalma csatlakozásával, ha nem is a „Piszkos tizenkettő” legendás alakulata jött létre, azt ők is elmondhatják, hogy izgalmas hetet töltöttek el együtt. A „Csacskik” – mert így nevezte el magát a csapat – ügyességi versenyeken, tábori olimpián és kulturális vetélkedőn mérték össze erejüket, illetve tudásukat a többi csapattal. A héten kiderült, hogy a „Csacskik” között rejtett teketehetségek vannak, hogy képesek Szent Erzsébet történetét dél-amerikai szappanopera formájában előadni (zsebkendő nem maradt szárazon), megálmodták egy leendő zenei fesztivál, a Hargita Sound megszervezését, majd a reménytelenül szemétre szánt hulladékból is képesek hangszereket készíteni, és ezek után mindenkinek megvallani őszintén, hogy „Így szeretek élni!” Ennek köszönhetően a helyi „Ki mit tud?” dal kategóriájában első helyet szereztek a „Csacskik”, az Erzsébet-vetélkedőben másodikok lettek, a szintén ügyességi játékokból és nem pénzügyi ismeretekről szóló „Gyűjtsd a tallért!” versenyben szintén a második helyen végeztek.

Ivótól nehéz szívvel búcsúztak a komáromi és nagykaposi „Csacskik”, akik az első öt nap során vadasparkot is láttak, megmászták a Madarasi Hargitát, és a szentegyházai strandon süttették a hasukat. A következő néhány napon pedig felkeresték Csíkszeredát, ahol a legnagyobb buzgalommal akartak egy nyereményjátékkal lovat, tehenet vagy birkát nyerni, Gyergyószentmiklóst, a Békás-szorost, ahol az árusok bámulatosan igazodnak a magyar és román turisták titkos igényeihez, a Gyilkos-tó partján kellemes melegben szürcsölték kávéjukat, megtudták, hogy a székelyudvarhelyiek miért nincsenek a szeredaiakkal kibékülve, és elérték az ezeréves határt is. A selyés és a nagykaposi diákok egy röpke pillanatra átléptek a történelmi Moldvába is, felkeresték a világháborús emlékhelyeket Gyimesbükk mellett.

Az út utolsó akkordjaként meglátogatták Tamási Áron sírját, nem hagyhatták ki Korond utcáit. A Rákóczi Szövetség vezetői közös búcsúzást tartottak Farkaslakán, ahol a helyiek és a turisták szeme láttára felvidékiek búcsúztak a felvidékiektől. A nagykaposi „Csacskik” és a selyés „Csacskik” útja szétvált, de eltökélt szándékuk, hogy a jövőben is találkoznak, és erre minden esélyük megvan. Reméljük, még az ősz folyamán a Selye János Gimnázium falai közt újra felcsendül az „Így szeretek élni” is. Külön köszönettel tartoznak a „Csacskik” a két kísérő tanárnak, Tokár Beáta tanárnőnek és Elek József tanár úrnak, akik bábáskodtak a csapatépítés körül is.

Szeder Enikő (VI. N)