Akadályok a felvételi előtt

A pályaválasztás során egy dolog biztosan nem kifizetődő: a sietség. Akik erősen, szinte görcsösen igyekeznek felvételizni, gyakran elég nehéz lélektani helyzetben vannak. Egyrészt létezik egy társadalmi elvárás, amely szerint az érettségit követően azonnal tovább kellene tanulnia azoknak a fiataloknak, akiknek a képességei ezt lehetővé tennék. Erős a szülői nyomás is: „most már az első akadály, az érettségi leküzdve, lássuk, hogy boldogulsz gyermekem, ezután önállóan.” Másrészt viszont az iskolai teljesítményre való koncentrálás, ami igénybe vette a jelöltek középiskolás mindennapjainak legalább kilencven százalékát, sok mindenre nem adott lehetőséget. Közülük a legfontosabbra: nem jutott idő az álmodozásra. A szakmai tervek, pályafutás kigondolására. Azt még csak-csak tudja egy jelölt, hogy magyarból és történelemből jó jegyei voltak (vannak), de arra a kérdésre, hogy mihez kezdene szívesen az életében, már nehezebben érkezik a válasz.

Sikertelenség

Az időzavar miatt szenvedő jelentkezők egy része már próbált is felvételizni, sikertelenül. Jellemzően egy-két ponttal maradtak el a követelményként szabott ponthatártól. Még az is lehet, hogy nem véletlenül. Mert igazából nem ők választották a jogot vagy a közgazdaságtant – vagy (és itt bármilyen, éppen bíztatónak látszó terület behelyettesíthető). Csak gyorsan, az utolsó pillanatban megjelöltek valamit, és szerencsét próbáltak.

A görcsösen igyekezni szándékozó jelöltek esetében mindig végig kell gondolni: miről maradna le valójában, ha most nagyon hirtelen (megint) egy átgondolatlan választást tenne. Elsősorban arról, hogy az érdeklődésének, személyiségének megfelelő pályát, szakmát vagy foglalkozást választhat. Az önismerethez időre van szükség. Nem mindenki kész még a pályaválasztásra tizennyolc évesen. A kihagyott évek ajándéknak is tekinthetőek. Egy lehetőségnek, amikor ki lehet próbálni sokféle munkát, az önfejlesztés különféle lehetőségeit. Gyakori, hogy egy alkalmi munkaként indult „besegítés” egy ismerős cégénél vezet el arra a területre, ami hivatássá válhat. Aki az iskolapadon kívül mást még nem látott, jól teszi, ha szán egy kis időt arra, hogy körülnézzen a munka világában.

Kell az elhivatottság

Mindig akadnak olyan diákok, akiket a környezetük megpróbál lebeszélni az általuk választott szakmáról. Mint például azt a lányt, aki óvónőnek szeretett volna tanulni. Nincs állás, és ha van, azt is rosszul fizetik – ez volt a szülők és barátok legfontosabb érve. Ami első hallásra talán igaznak is tűnhetne, de miért mondjon le teljesen az álmáról. Ez a foglalkozás egy tipikus példája azoknak a szakmáknak, amelyhez elhivatottság szükséges, és az a személyiségben rejlő plusz adottság, amelynek ez a lány birtokában volt. Ha olyan helyzetben találta magát, hogy több felnőtt és gyerek is jelen volt egy szobában, akkor érdekes módon a gyerekek szívesen gyűltek köré, és szinte fürtökben csüngtek rajta. Élvezték, ahogy foglalkoztatta őket, hallgatták, és jó kedvvel követték az ötleteit, javaslatait. Ő maga, pedig nem érezte tehernek, fárasztó munkának a helyzetet. Dolgozott külföldön bébicsőszként is, ahol jól kijött a családdal, gyerekekkel, annak ellenére is, hogy a külföldi környezet alapvetően eltért a hazai helyzettől.

Mihez kezdhet akkor egy óvónő? A szakma valójában egy aranybánya. Igaz, hogy számos óvodát bezártak az elmúlt másfél évtized alatt, de maga a szolgáltatás nagyon fontos lenne, és keresik is az emberek. Csak nem találnak olyan helyet, ahova jó szívvel beadhatnák gyerekeiket. Gyakran nem is egész napról lenne szó, csak a hét néhány napján, néhány óráról. Hogy rövid időre lélegzethez jussanak a szülők, folytatni tudják kereső foglalkozásukat, vagy csak egyszerűen egy délutáni kávéra legyen idejük a barátnőkkel, a gyerekek pedig ismerkedjenek a korosztályuk közösségével. Akiknek nincs elérhető távolságban szülői, rokoni vagy baráti segítség – egy szakértő gyerekfelügyelete kincset érhet. A munkához pedig elég egy nagyobb méretű nappali szoba, ahol 4-5 gyerek jól érezheti magát. Egyszer csak nem tűnt már annyira vonzónak az a divatszakma, ami rengeteg papírmunkával és amúgy az ifjú hölgy számára érdektelen termékek iránti igény felmérésével kapcsolódott volna. A szülők egy része saját szakmájától óvja gyermekeit. Megtapasztalta számos nehézségét, a munkavégzés körülményeinek korántsem optimális jellemzőit. Esetleg úgy látja, hogy a gyereke iskolai eredményei nem igazán teszik lehetővé, hogy eredményesen dolgozzon ugyanazzal a végzettséggel, amit annakidején ő maga is megszerzett. (o, he)