<p>A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola 15 diákja és három tanára meghívást kapott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Edutus Főiskola által a magyar tudomány ünnepe alkalmából megszervezett programsorozatra, melyet 2013 novemberében Tatabányán rendeztek meg.</p>
A velünk élő tudomány
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13874001093336_23.jpg.jpg?itok=sOXZuqIE)
TRAJCSÍK SZILVESZTER
SZARKA BÁLINT
Kis csapatunk a konferenciasorozat Jelen és Jövő szekciójában volt érdekelt, ahol középiskolás diákok prezentálták eddig elért tudományos eredményeiket.
Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk tehetséges diákja, Gasparek Krisztián – az informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában szak tanulója – előadói minőségben bemutathatta a nagyközönségnek az Ekvitermikus fűtővízvezérlés című projektjét. Felkészítő tanára Tóth István mérnök úr volt, Csambál József és Magyarics Mónika pedig a prezentáció elkészítésében voltak Krisztián segítségére.
Valenta László, a tatabányai Edutus Főiskola Műszaki Intézetének igazgatója ünnepélyes keretek közt tájékoztatta a résztvevőket a napi programról. A megnyitó után Magyarics Mónika, aki az Edutus Főiskola és egyúttal a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola tanára is, körbevezetett minket a főiskolán, és megmutatta a korszerűen felszerelt tantermeket: mindannyian kipróbálhattuk az óriási érintőképernyős digitális táblát, megnézhettük, hogyan vágják a főiskolán rögzített előadások (az ún. webináriumok) videofelvételeit, illetve megtekinthettük a több millió forintot érő CISCO laboratóriumot is.
Ebéd után a főiskola elektrotechnikai laboratóriumában találkozónk volt Szabó Béla Gáborral, az intézmény egyik műszaki tanárával, aki finom humorral fűszerezve beszámolt a főiskolán folyó műszaki képzésekről, fejlesztésekről, tapasztalatokról, sőt Krisztián számára még néhány hasznos tanáccsal is szolgált.
Két órakor átvonultunk a főiskola Dísztermébe, ahol már gyülekeztek az ifjú tudósok. Nagyon sok érdekes előadás után eljött a pillanat, amikor iskolánk diákja, Gasparek Krisztián a házilag elkészített ekvitermikus fűtővízvezérlés elvét mutatta be. Mindenkit meglepett, hogy Krisztián a falujában három családi házban már teszteli is a berendezést, amely az ő kivitelezésében sokkal olcsóbb, mint a gyárilag készült berendezés, viszont ugyanolyan megbízható.
Nagy örömmel láttuk, hogy a legnagyobb érdeklődés az ő előadását kísérte. Bár odakinn egész nap borús, esős idő volt, benn az előadások remek hangulatban folytak. Sok új és figyelemfelkeltő dolgot hallottunk és láttunk középiskolás társainktól, pl. megkóstolhattunk diákok által gyümölcsből elkészített molekuláris géleket, szurkolhattunk egy ügyes robotnak, megtudhattuk, milyen jellemzőkkel bír az egészséges ivóvíz.
Végezetül, de nem utolsósorban szeretnénk megköszönni Nagyné Csóti Beáta főiskolai matematikatanár áldozatos munkáját, töretlen lelkesedését, amellyel évek óta szervezi a középiskolás tudományos tevékenységet a tatabányai régióban, és nagy-nagy szeretettel támogatja a határontúli kapcsolatokat is. E csodálatos nap emlékére egy csallóközi hagyományokról szóló könyvet ajándékoztunk neki, melyet mindannyian alá is írtunk.
Élményekkel és tudásvággyal telve indultunk haza. Úgy érezzük, meghatározó ösztönzést kaptunk ahhoz, hogy érdemes továbbtanulni, mert a műszaki tudományok igenis a jövő alappillérei.
A szerzők a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola IV. D osztályos tanulói
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.