Szavalóversenyével és esszé- író pályázatával az irodalmat szeretné népszerűsíteni, megszerettetni a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium.A pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium által elindított versenyek, a Kulcsár Tibor Szavalóverseny 11., illetve az
A pozsonyi Duna utcai gimi országos versenyei
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14817893281643_86.jpeg.jpg?itok=eCdgNbNv)
Szavalóversenyével és esszé- író pályázatával az irodalmat szeretné népszerűsíteni, megszerettetni a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium.
A pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium által elindított versenyek, a Kulcsár Tibor Szavalóverseny 11., illetve az Országos Esszéíró Pályázat 12. évadának helyszíne az előző évekhez képest változott, de ez nem jelentett változást egyéb területen a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény megvalósításában. A Pozsonyi Magyar Intézetben november utolsó péntekén már reggel gyülekeztek a versenyzők és a felkészítők, kísérők, mert sok hazai magyartanár számára a részvétel ugyanolyan rutinfeladat, mint ahogy benevezik és felkészítik növendékeiket a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyre.
Sok módja létezik az irodalom megismertetésének és megszerettetésének, mi, szervezők a szavalóversenyt választottuk. A színpadra állást megelőzi a szövegválasztás, mely olvasással, új szerzők számukra ismeretlen műveinek megismerésével jár, majd jön a szövegértelmezés, -elemzés, a szövegtanulás, végül az előadás.Minden évben igyekszünk a versenyzők és tanáraik figyelmét a jubileumukat ünneplő íróink, költőink, elsősorban az idősebb generáció tagjainak műveire fókuszálni. Az idén ajánlottak közé tartozott a 85 éves Mács József és Gyüre Lajos, a 80 éves Koncsol László, a 75-öt betöltött Ardamica Ferenc és a hetedik ikszet taposó Kovács Magda életműve. A zsűri (Csanaky Eleonóra előadóművész, Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap főszerkesztője, Jókai Ágnes színésznő) egész délelőtt dolgozott, hogy délután a zsűri elnöke, Csanaky Eleonóra ismertesse a várva várt eredményt. A legjobbak mellett minden résztvevő átvehetett olvasnivalóból, tollból, emléklapból álló csomagot, mert ez a nap nem csak a versengésről szólt.
I. kategória – vers
1. Holocsy Zsóka Zsófia, Szenczi Molnár Albert AI, Szenc, felk.: Fekete Irén; 2. Rigó Terézia, József Attila AI, Vásárút, felk.: Mózes Hajnalka; 3. Rigó Bianka, József Attila AI, Vásárút, felk.: Mózes Hajnalka
I. kategória – próza
1. Keszán Anikó, Corvin Mátyás AI, Gúta, felk.: Pákozdi Anita; 2. Varga Renáta, Deáki AI, felk.: Renczés Nóra; 3. Kulich Eszter, Corvin Mátyás AI, Gúta, felk.: Pákozdi Anita
II. kategória – vers
1. Gál Réka Ágota, Selye János Gimnázium, Komárom, felk.: Kiss Szilvia; 2. Póda László, MTAG, Duna u., Pozsony, felk.: Kulcsár Mónika; 3. Katona Eszter, MTAG, Duna u., Pozsony, felk.: Kulcsár Mónika
A Vasárnap különdíjasa: Nagy Júlia, Magángimnázium, Dunaszerdahely, felk.: Horváth Péter
II. kategória – próza
1. Ziff Stella, MTAG, Duna u., Pozsony, felk.: Kulcsár Mónika; 2. Köles Bence, Magángimnázium, Dunaszerdahely, felk.: Simon Beáta
III. kategória – vers
1. Botló Flóra, Komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, felk.: Tóth Ivett; 2. Nikoletta Ružová, Komáromi Keresk. és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, felk.: Tóth Ivett; 3. Pongrácz Emese, Közös Igazgatású MTNYI, Szenc, felk.: Pongrácz Flóra
III. kategória – próza
1. Szitka Mária, Közös Igazgatású MTNYI, Szenc, felk.: Pongrácz Flóra
A 12. Országos Esszéíró Pályázatot a tolerancia jegyében hirdettük meg. Nemcsak abból az okból, hogy egyre nagyobb teret nyer az extrémizmus, a nacionalizmus, a gyűlölet, a más vallásúak, bőrszínűek vagy csak másképp gondolkodók kirekesztése, hanem kapcsolódni szerettünk volna az pozsonyi Duna utcai MTAG idei tanévre meghirdetett tolerancia évéhez. A témák komolysága okán a célközönségünk korát is figyelembe véve, kitoltuk a korhatárt: idén a 14–16 évesek véleményére voltunk kíváncsiak. 19 diák ült számítógéphez és fejtette ki véleményét. Igaz, az öt témából csak 4 ért el a szívekhez és agyakhoz, fogta meg a kamaszkoruk csúcsán lévőket. A pályamunkák értékelését Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap főszerkesztője, Bolemant Éva coach, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás egyik alapítója és Szemet Edit, a Pátria rádió szerkesztője vállalta.
Fődíj: Kováts Virág Borbála, Kéty, Téma: Jó itt lenni!
1. hely: Vojtek Lili, Szenc, Téma: Vannak még óriáslelkű emberek
1. hely: Olexa Péter, Kaposkelecsény, Téma: Kíváncsivá tettél!
1. hely: Vincze Melinda Erzsébet, Párkány, Téma: Jó itt lenni!
1. hely: Pongrácz Emese, Szenc, Téma: Ő is közénk tartozik!
A zsűri elnökének különdíját kapta: Ziff Stella, Pozsony és Gál Sofia, Pográny.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.