A fiataloknak is vannak vállalkozói ötleteik

A Szlovák Gázművek Alapítvány és az Eurowards Slovakia pénteken a Mirbach-palotában kihirdette a második éve zajló szlovákiai Fiatal vállalkozói ötlet című verseny eredményét. A döntőbe tíz munka jutott be.

A Szlovák Gázművek Alapítvány és az Eurowards Slovakia pénteken a Mirbach-palotában kihirdette a második éve zajló szlovákiai Fiatal vállalkozói ötlet című verseny eredményét. A döntőbe tíz munka jutott be. A győztes a trencséni Alexander Dubček Egyetem két hallgatója lett, akik notebookot nyertek, és Multimédiás tudományos-művelődési játékok című munkájukat bemutatják majd az Eurowards összeurópai versenyén is.

A győztesek

A projekt azzal a céllal jött létre, hogy bemutassák a tehetséges egyetemisták vállalkozói ötleteit. A szlovákiai elődöntő az európai Eurowards verseny selejtezője. „Múlt évben rendeztük meg első alkalommal ezt a versenyt, de már akkor is sokan beneveztek. A második év még jobban sikerült, úgy gondolom, a győztes munka nagyon színvonalas lett, és az összeurópai döntőben is jó helyezésre számíthat” – nyilatkozta Marián Meško, az Eurowards Slovakia ügyvezető igazgatója. A győztes munka szerzői, Zuzana Bizoňová és Eduard Kasman úgy gondolják, hogy szükség van az ő munkájukhoz hasonló felvilágosító projektumokra, melyekben bemutatják hazánkat az Európai Unió többi országának. „A projektumot úgy építettük fel, hogy nagyon hatásosan fel lehet használni hazánk propagálása során. A program nem agresszív, szerintünk éppen ebben van a vonzereje” – mondta Eduard Kasman.

A győzteseknek az volt a céljuk ezzel a pályamunkával, hogy olyan multimédiás CD-t hozzanak létre Szlovákia történelméről, mely a fiatalokat, a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt szórakoztatja. A munka egyik legszórakoztatóbb része az a háromdimenziós számítógépes játék, amelynek történéseit a történelem eseményeiből szemezgették ki. Ám a CD-n nem ez az egyetlen játék, vannak olyanok is, amelyekkel a játékos leellenőrizheti a Legyen ön is milliomos című vetélkedőhöz hasonló módon történelmi ismereteit.

Tehetséggondozás

Philippe Boucly, a verseny egyik ötletgazdája meggyőződött arról, hogy a verseny egy inspiráló és jó projektum, s reményei szerint évről évre több egyetemista jelentkezik a megmérettetésre. „Alapítványunk több programot hozott létre, amely a tehetséges fiatalokat támogatja. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy Szlovákiában is fejlődjön a hallgatók menedzseri és üzleti készsége. A hazai mezőny összemérheti erejét a nemzetközi győztes projektmunkák szerzőivel, népszerűsítheti hazáját Európa más országaiban is. És ez nemcsak a diákoknak, hanem az országnak is jót tesz” – nyilatkozta Philippe Boucly.

A győztes munka szerzői lehetőséget kapnak arra, hogy megvalósítsák terveiket, a többiek pedig tárgyalásokba kezdhetnek a támogatókkal munkájuk esetleges módosításáról és megvalósításáról.

Különdíjak

A legjobb munkán kívül, amely bejutott az európai döntőbe, még kiosztották az Eurowards Slovakia díját, valamint a miniszterelnök-helyettes és a gazdasági miniszter díját is. Az első díjat két munkacsoport kapta: a tehetséges fiatalok CD és MP3 lejátszót kaptak. A miniszterelnök-helyettes és a gazdasági miniszter díját egy kékkői lány, Darina Harmatová nyerte, aki ajándékcsomagok készítésére vonatkozó pályamunkájával nevezett be a versenybe. Darina nyereménye egy számítógép volt, melyet Pavol Rusko adott át neki. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?