Tavaly 73 milliót adományoztunk adóinkból

A pénzügy visszafogottabb költségvetést tervez jövőre

Az adófelajánlás a jó cselekedet egyik módja, ami egy centünkbe se kerül, csak néhány papírt kell kitölteni. Tavaly 73 millió eurót ajándékoztunk a nonprofit szervezeteknek.

Az adónk 2%-ával támogathatunk alapítványt, menhelyet, nyugdíjas- vagy gyerekotthont, iskolát, táncegyüttest, sportegyesületet, énekkart, kórházat, baba-mama klubot, természetvédőket, hitközösségeket stb. – egyszóval bármilyen nonprofit szervezetet, amelyik regisztráltatta magát. A bejegyzett civil tömörülések teljes listája (a szervezetek szükséges adataival együtt) a www.rozhodni.sk honlapon böngészhető.

Évről évre nő a támogatásra pályázó szervezetek száma – idén 16 310 civil tömörülés regisztráltatta magát. Tavaly 15 591-en, 2018-ban 14 908-an versengtek a támogatásért. Az adóhivatal szerint nemcsak a szervezetek száma nő, hanem folyamatosan emelkedik a felajánlott összeg nagysága és az adójuk egy részét felajánlók száma is. Tavaly mintegy 73 millió eurót kaptak a nonprofit szervezetek, ami 5 millióval több, mint egy évvel korábban. A legnagyobb összeg – 2,6 millió euró – a Pontis Alapítvány számlájára vándorolt. A Pontis évek óta a legjobban támogatott szervezetek közé tartozik. A legsikeresebb pályázók között – az első helyeken – rendszerint ott van az EPH Alapítvány, az SPP Alapítvány, az ADELI Alapítvány és a VOLKSWAGEN SLOVAKIA Alapítvány is. Ezeken kívül a bankok mellett működő alapítványok képesek a legjobban mozgósítani a polgárokat, de az első 20 helyen egészségügyi problémákkal küszködőket segítő szervezetek is vannak. Ateljeslista,hogykimennyit kapott, évekre visszamenőleg az adóhivatal honlapján található.

(sza)

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?