2% – nagy segítség a civileknek

Számos civilszervezet sokszor az állami intézmények helyett végez el fontos feladatokat, miközben az állami költségvetésből semmit sem kap.

Számos civilszervezet sokszor az állami intézmények helyett végez el fontos feladatokat, miközben az állami költségvetésből semmit sem kap. Adójuk 2%-ának felajánlása révén a polgároknak lehetőségük nyílik arra, hogy a kiválasztott szervezetet támogassák.

A civilszervezetek rendszeresen végeznek jótékony munkát, sok közülük olyan feladatokat is ellát, melyeket az állami intézményeknek kellene, miközben az államtól semmilyen vagy csak elenyésző támogatást kap. Az adó 2%-ának felajánlásával a polgárok viszonylag könnyen anyagi forrásokhoz juttathatják ezeket a szervezeteket. Az adófelajánlás egy centünkbe se kerül, legfeljebb néhány papírt kell kitölteni hozzá.

Kinek adjuk?

A legtöbb polgár bizalmát élvező alapítványok és azon szervezetek számára, melyek évek óta a legnagyobb támogatást kapják, nem okoz problémát elszámolni az adományok felhasználásával. Például a Dobrý anjel azon nonprofit szervezetek közé tartozik, amelyeknél a pénzadományok útját jól nyomon lehet követni: honlapjukon azt is közzéteszik, hogy egy-egy jótékonykodó személy pénzadományát ki kapta, s hogyan alakul a család további sorsa.

A Dobrý anjel ugyanis konkrét embereknek, családoknak nyújt anyagi segítséget, és az összes beérkezett adományt – nemcsak a 2%-os adófelajánlásból származó összeget, hanem az év közben kapott egyéb ajándékokat is – az utolsó centig szétosztja a rászorulók között. Létezése óta 186 246 jó angyaltól, azaz adományozótól összesen 35 883 188,57 eurót kapott a szervezet, amiből idáig összesen 7630 családot támogatott. Azokat a családokat támogatja, amelyeknek valamelyik tagja rákban vagy más súlyos betegségben szenved, s emiatt a család anyagi szükséghelyzetbe került.

Támaszt nyújtanak

A Plamienok Polgári Társulás ugyancsak a betegekre fókuszál. „Egyrészt a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekeknek és családjuknak segítünk abban, hogy a mi szakmai felügyeletünkkel, gondoskodásunkkal értékes pillanatokat tölthessenek el otthon, szeretteik körében” – mondta Ondrej Kysel, a szervezettel együttműködő orvos. Pozsony 200 km-es körzetében képesek segíteni, a nap 24 órájában díjmentesen állnak a rászorulók rendelkezésére.

Tanácsadó központot is működtetnek, ahol a közeli hozzátartozók elvesztése után igyekeznek támaszt nyújtani. Emellett képzéseket szerveznek az önkénteseknek, a segíteni akaró diákoknak. „A polgárok anyagi és erkölcsi támogatása nélkül nem tudnánk végezni a munkánkat” – tette hozzá a szakember. A polgárok az adófelajánlással tavaly 775 560,48 euróval támogatták a szervezetet.

A Vöröskereszt ugyancsak az ismertebb jótékony szervezetek közé tartozik, bár az adónk 2%-ából évről évre kevesebbet képes megszerezni. 2014-ben 111 227,15 euró, 2015-ben 91 299,5 euró, tavaly 73 694,16 euró támogatást kapott a polgároktól. A pénzadományokat nem a rászorulók között osztják szét, hanem projekteket, programokat finanszíroznak. Tavaly felszerelést vásároltak humanitárius egységeiknek, véradást és elsősegély-tanfolyamokat szerveztek, hozzájárultak a Vöröskereszt nemzetközi akcióihoz.

Helyiek előnyben

Az Sloboda zvierat nonprofit szervezet a bajba jutott állatokon segít. A 2016-os adófelajánlásból 197 329,45 euró jött össze, ebből 108 ezer euróért állatorvosi rendelőt működtettek, védőoltásokat vásároltak, a pozsonyi állatmenhelyükön befogadtak 2175 állatot. Idén tervezik a regionális hálózatuk bővítését, és szeretnék megerősíteni az állatok kínzását kiszűrő ellenőrzéseket.

Sokan a helyi tömörüléseket részesítik előnyben. Támogathatunk bármilyen olyan szervezetet, amelyik e célból regisztráltatta magát, lehet az kisebb alapítvány, helyi nyugdíjas- vagy gyerekotthon, iskola, táncegyüttes, sportegyesület, énekkar, kórház, baba-mama klub, természetvédő klub, hitközösség stb.

Tavaly 13 399-en pályáztak az adónk 2%-ára, idén 14 076-an regisztráltatták magukat. A teljes lista a www.rozhodni.sk és a www.dvepercenta.sk honlapokon böngészhető.

Magyar civileknek is

A 2%-os adófelajánlás jó lehetőség arra is, hogy támogassuk a hazai magyar civil szektort. Sok szervezet évek óta szinte fillérekből él, holott a közösség számára nélkülözhetetlen tevékenységet folytat. Lehetőségünk van arra, hogy az általunk kiválasztott, esetleg a közvetlen környezetünkben működő szervezetet támogassuk, amivel segíthetjük a hazai magyar kultúrát.

„Én évek óta az alapiskolánknak küldöm az adóm 2%-át, oda járnak a gyerekeim. Tudom, hogy az osztálytársak szülei is mindig élnek ezzel a lehetőséggel, és még nagyobb lenne a motiváció, ha az így befolyt adományok legalább egy része bekerülhetne az osztálypénztárba, vehetnénk a gyerekeknek interaktív táblát. Állítólag az adományozókat nem tudják azonosítani, ezért a pénzt az osztályok szerint nem is tudják szétosztani” – mondta Szilvia, akinek a gyermekei az egyik fővárosi alapiskolát látogatják.

Az adóhivatal tájékoztatása szerint a pozsonyi édesanya elképzelése akár kivitelezhető is lehetne. Tavalytól ugyanis az adó 2%-ának felajánlását névhez lehet kötni. Korábban az adományozók anonimitásba burkolództak: az adóhivatalok az egy címzettnek felajánlott összegeket egyszerre, egy tételben utalták át, így a megajándékozott szervezet nem tudta beazonosítani, kitől mekkora támogatást kapott.

2016-ban először volt lehetőség arra, hogy ne névtelenül jótékonykodjunk. A címzett beazonosíthatta, kitől kapott adományt. „Ha a polgár az adófelajánlásról szóló nyilatkozatban beleegyezését adja, hogy az adóhivatal tájékoztassa a megajándékozott szervezetet arról, hogy tőle származik a támogatás, akkor az adóhivatal a címzettel közli az adományozó nevét és címét, ha az adományozó jogi személy, a vállalkozás nevét és székhelyét” – tájékoztatott Patrícia Macíková, a vám- és pénzügyőrség szóvivője. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?