Vízmű önkormányzati kézben

A Közép-szlovákiai Vízügyi Társaság tavalyi bejegyzése után a napokban jegyezték be a cégbíróságon a Pozsonyi, Nagyszombati és a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaságot. Ezzel is folytatódik az állami vagyon átruházása – részvények formájában – a községi önkormányzatokra. Azonban az újonnan megalakult részvénytársaságok és az önkormányzatok könnyen a külföldi magánvállalatok céltábláivá válhatnak, amelyek „jó pénzért” felajánlják, hogy majd üzemeltetik a részvénytársaság vagyonát, tehát biztosítják az ivóvíz kitermelését és elosztását, valamint a szennyvíz csatornázását és tisztítását. Az csak a véletlen műve, hogy minderre pár héttel az önkormányzati választások után került sor, s polgármestereink még nem nagyon ismerik a vízügyi transzformáció hátterét, főleg azok, akiket most választottak meg először.

Felkészületlen önkormányzatok

Az előző kormány vízügyekért felelős minisztere, Pavel Koncoš, nem nagyon törte magát, hogy az önkormányzatokat felkészítse a transzformációra, és nem is érdekelte őt, hogy ezek hogyan fognak megbirkózni az új feladatokkal. Az alkotmány értelmében eddig is az önkormányzatok voltak hivatottak biztosítani a lakosság vízellátását. A transzformáció után ez halmozottan igaz lesz, hiszen a stratégiai feladatokról a részvénytársaságok közgyűlései fognak szavazással dönteni. Dönteni úgy, hogy egyes községeknek, faluknak lesz például 1,1% vagy 0,08% részvényhányaduk, jobb esetben talán 5-8%-os részesedésük. Ez a döntési mechanizmus a nagyvárosoknak kedvez, mégpedig azért, mert megegyezés esetén pár nagyobb város és község uralhatja a vízügyi részvénytársaság döntéseit. Azokon a területeken, ahol kevés a nagyváros, ez a veszély nem fenyeget és arra kényszeríti a polgármestereket, hogy megegyezzenek. Egyezség nélkül ugyanis senki sem tudja megvalósítani az elképzeléseit.

Nagyobb a probléma Pozsonyban, ahol a nagyszombati és a pöstyéni régió kiválásával (ott a legolcsóbb az ivóvíz köbmétere Szlovákiában) a főváros többséget szerzett a Pozsonyi Vízügyi Társaságban a malackai, bazini és szenci járásokkal szemben. Az ilyen döntéshozatali mechanizmust csak a részvénytársaság alapszabályzatában lehet majd korrigálni, hogy a három járás ne csak bólogató János legyen a közgyűléseken. Ezt meg lehet oldani úgy, hogy a fontos döntésekhez háromötödös, vagy 75%-os többségi szavazat kelljen.

Nem mind arany, ami külföldi

A médiumokban gyakran reklámozzák a külföldi üzemeltető társaságokat. Nem titok, hogy az országot már évek óta járják az üzemeltetésben érdekelt magánvállalatok képviselői és fűt-fát, nagyszabású fejlesztéseket ígérgetnek nagy haszon fejében. Egyet azonban le kell szögezni: amíg a víz ára nem fogja tükrözni a reális költségeket, addig nem lehet a szlovákiai vízügyben haszonról beszélni, főleg az elavult struktúrák és szabályozott vízár mellett. Arról pedig mindig elfelejtenek szót ejteni, hogy többségüket már kinézik Európából, mert nagyon sokszor csak negatív előjellel lehet róluk beszélni. Figyelve a tőlünk nyugatabbra lévő országok vízszolgáltatási mechanizmusát, megállapíthatjuk, hogy sok a negatív példa, de sok követendő, pozitív irányzat is található. A negatívak közé tartoznak a már ismert séma szerint működő üzemeltetők: az önkormányzati rt. és a külföldi üzemeltető közös részvénytársaságot hoz létre úgy, hogy a többségi tulajdonos mindig a leendő külföldi üzemeltető legyen, mondván, ő hozza a beruházandó tőkét. A külföldi magáncég azonnal létrehozza saját jogalanyiságú leányvállalatát, amelylyel exkluzív szerződést köt, tehát a vállalat egész tevékenysége a leányvállalaton keresztül bonyolódik – természetesen a számlázás a közös részvénytársaság felé a megszokottnál sokkal magasabb árakon történik. Ezt hívhatjuk haszonleszívásnak, ami nem más, mint a közös vállalat hasznának átömlesztése a leányvállalatba. Majd ezután a közös részvénytársaság törvényszerűen nagy veszteséget mutat ki, amit tőkerészesedésük arányában térítenek meg. A külföldi magáncég ezt a pénzt leveszi a leányvállalat hasznából, az önkormányzati cég pedig kiveszi a saját (illetve polgárai) zsebéből, megemelt vízdíj vagy adó formájában. És ez így megy tovább, míg tönkre nem mennek a gépek és technológiai berendezések, ki nem lyukadnak a föld alatti vezetékek. Akkor az üzemeltető rendre lelép, szerződést bont, stb. Időközben vannak ugyan beruházások, igaz emelt kamatért, hiszen a pénzt a külföldi magáncégek is majdnem mindig bankkölcsönből fedezik. A közös részvénytársaság tiszta haszna pedig minden látványosság nélkül kisétál az országból. A második hasznuk pedig otthon várja őket – adócsökkentések a külföldre kihelyezett tőke fejében.

Mi a követendő példa?

Az egyik legjobb megoldás az, ha a vízmű az önkormányzati részvénytársaság kezelésében marad, racionalizálják belső működését – összevonják az adminisztrációt, csökkentik, vagy teljesen megszüntetik a túlfoglalkoztatottságot, leépítik a fióküzemek igazgatóságait stb. Mély elemzés után a közgyűléssel megszavaztatják az üzemeltetési és fejlesztési tervet, amire vagyonuk fejében felveszik a hosszúlejáratú kölcsönöket. Szigorúan ügyelnek arra, hogy minimalizálják a költségeket és a tisztességes és szükséges hasznon túl fölöslegesen ne terheljék polgáraikat (az égig érő igazgató-tanácsi, vagy felügyelő-tanácsi tiszteletdíjakkal sem)! Nekünk is vannak szakembereink, akik legalább olyan jól értenek a szakmához, mint a külföldiek. A volt szocialista blokk országaiban a volt állami vízműveknek az önkormányzati vízművekben helyet kapó dolgozóival – elfogadható és indokolt vízárak mellett – magas üzemeltetési színvonalat érnek el, kihasználva a modern technikai és technológiai eszközöket, a korszerű gépeket, szivattyúkat, frekvenciaváltókat, számítástechnikai, informatikai, távközlési és méréstechnikai berendezéseket.