Tartósan erős korona

Nemzeti fizetőeszközünk az elmúlt hét folyamán újabb történelmi csúcsokat döntögetett. A hét elején még nem került sor jelentősebb árfolyamváltozásokra, a korona így megmaradt a 39,940 korona/euró szint körül. Devizapiacunk játékosai a rendszeres kéthetes repotender előtt a kivárás mellett döntöttek.

Nemzeti fizetőeszközünk az elmúlt hét folyamán újabb történelmi csúcsokat döntögetett. A hét elején még nem került sor jelentősebb árfolyamváltozásokra, a korona így megmaradt a 39,940 korona/euró szint körül. Devizapiacunk játékosai a rendszeres kéthetes repotender előtt a kivárás mellett döntöttek. Kedden a központi bank lefaragta a likviditási kötvényére beadott ajánlatok egy részét, aminek az eredménye az lett, hogy csökkentek a rövidtávú hitelkamatok. Ezzel elsősorban a spekulatív tőke ellen lépett fel, amely számára a rövidtávú koronaalapú aktívumok számítanak vonzónak. A jegybank ezzel a lépéssel nem ért el sokat, hiszen a korona árfolyama nem hogy nem gyengült, de még erősödött is. A bankok azonban 39,86 korona/euró szinten elkezdték kiszedni a nyereségüket, ami az árfolyamot 39,90 korona/euró szintre lökte vissza. Csütörtökön az árfolyam alakulásába beleszólt a statisztikai hivatal is. A bruttó hazai termék első negyedéves 5,5%-os növekedése lényegesen meghaladta a gazdasági elemzők 4,4%-os bővüléséről szóló elvárásait. A korona ennek hatására újra 39,860 korona/eurós szintre szökött. Pénteken ugyan összeült a jegybanki tanács, kamatvágásra azonban az elemzők sem számítottak. Ennek ellenére a korona kurzusa 39,870/890 korona/euró szintről 39,910/930 korona/euró szintre esett vissza. A napokban a korona erősödésére, az árfolyamcsúcsok újabb megdöntésére számíthatunk. A jegybank várhatóan felhasználja a befolyását arra, hogy az árfolyamot a neki megfelelő szinten tartsa, ám hatása csak rövidtávú lesz. E héten az árfolyam várhatóan a 39,800-40,100 korona/e-uró sávban fog mozogni.

A szerző az OTP Banka Slovensko pénzügyi elemzője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?