Szegényebb régió, olcsóbb lakás

Pozsony. Szlovákiában egy-egy régió gazdasági mutatóit a legkönnyebben a lakásárak alapján mérhetjük fel. Az olcsó ingatlanok a régió magas munkanélküliségi rátáiról és az alacsony fizetésekről adnak számot.

Közép- és Kelet-Európában a gazdasági fejlődés és a beruházások nagyobb lendülete – ugyanúgy, mint a világ bármely más részén – a fővárosokat juttatják előnyhöz, miközben a kisebb falvak elnéptelenednek, mivel a lakosok a munkalehetőségek után költöznek. Emiatt a nagyobb városokban egyre nagyobb az érdeklődés a lakások iránt, míg a kisebbekben a kínálat nem egy esetben meghaladja a keresletet. Ennek felelnek meg az árak és a lakásépítés is, hiszen a kisebb városokban az árak fizikailag sem teszik lehetővé az új lakások építését. Az építkezési költségek ugyanis az egész országban nagyjából azonosak, míg a vételár régiónként jelentős eltéréseket mutat.

A szakemberek szerint az új lakások építését elsősorban Pozsonyban kellene növelni, hiszen itt a legnagyobb az érdeklődés a munkahelyek, és így a lakások iránt is. Ugyanakkor azokban a régiókban, ahol magasabb az állástalanok aránya, a lakások száma elegendő, hiszen ezekben a régiókban a lakosságnövekedés aránya stagnál. Ugyanígy a gazdasági helyzet határozza meg az egyéni lakásépítés lendületét is. Az elmúlt időszakban ezért viszszaszorulóban vannak a Pozsony környéki falvak – Pozsonybeszterce és Limbach – masszív házépítései is. Mindezt az építésügyi ágazatban dolgozó szakemberek azzal magyarázzák, hogy a tehetősebbek kezdik felismerni a nagyvárosokon kívüli élet hátrányait. A fővároshoz közeli falvakban ugyan tisztább a levegő, barátságosabb a környezet, ám a szülők és a gyerek számára egyaránt bonyolultabb a közlekedés. A milliomosnegyedeket ugyanis nagyrészt a nagyvárosokat övező dombokon építették, ezért télen a csúszósabb utakon életveszélyes lejutni a városba. Tömegközlekedéssel ugyan ezekből a negyedekből kevesen járnak, ám aki mégis ráfanyalodik, az órákat várhat a következő járatra.

Egészen más a helyzet az irodahelyiségek esetében. Ez a szegmens egész Európában telítve van. Sikerre csak a jobb minőséget és alacsonyabb árakat nyújtó cégek számíthatnak, amelyek elszippantják a bérlőket az elöregedett irodaházaktól. Pozsony e tekintetben kisebb lemaradással követi Budapestet, ahol mára az egyik legjellemzőbb trend, hogy a vállalatok egyre inkább modern irodaházakba költöznek. A nagy cégek már elhelyezkedtek Budapesten, a magyar vállalatok pedig egyre inkább új irodákba költöznek. A bérbe adott területek átlagos nagysága csökkent, a második negyedévi átlag 450 négyzetméter volt. Ez is jelzi, hogy a hazai cégek egyre inkább menekülnek a szocreál épületekből. (mi, hn)

Bérleti díjak Szlovákiában

Város Sk/m2/év

Pozsony 2000-7000

Nyitra 2200-3400

Nagyszombat 1800-3500

Besztercebánya 1300-3000

Zsolna 1500-3500

Eperjes 800-1200

(Forrás: ingatlanirodák)

Befejezett lakások száma (ezer db)

Ország 2002 2003

Ausztria 41,9 42,5

Németország 253 232

Csehország 27,3 31,2

Magyarország 31,5 35

Lengyelország 97,6 142

Szlovákia 14,2 12

(Forrás: Euroconstruct)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?