Rájuk zárul a szegénység csapdája

A rossz támogatási rendszer egy életre a nyomor kelepcéjébe zárhatPavol Funtál felvételeEgy nem megfelelően felállított szociális rendszer azt eredményezheti, hogy ha a rendszer támogatására szorult egyén önerőből valamihez kezd, és ennek eredményeként több pénzre tesz szert, a szociális juttatások beszámítása utáni nettó jövedelme nem növekszik, vagy rosszabb esetben még csökken is. Ez akkor következik be, amikor a rendszer úgy van felépítve, hogy minden egyes megkeresett plusz koronával csökken a szociális segély összege, vagy ha egy bizonyos kereseti határ elérése után a szociális segélyt úgymond egyik napról a másikra megvonják, ezzel visszavetve az érintett életszínvonalát a korábbi szintre. Ezért aztán inkább az illető nem is tesz semmit, és továbbra is szegénységben él, az állam havonta folyósított alamizsnájából. Ezt nevezzük a szegénység csapdájának.

A reform pozitívumai

Ilyen rendszerek működtek Szlovákiában is egészen 2003-ig. Sokaknak megérte egyáltalán nem dolgozni, emellett számos, alacsony béren dolgozónak kifizetődött a passzivitás, a többet vagy jobb munka elutasítása. Ezzel a szomorú hagyománnyal szakított az újonnan, alapjaiban és radikálisan megváltoztatott szociális rendszer. A rendszer minden vélt vagy valós hibájának emlegetése mellett kevés szó esik arról, ami igazán jó döntés volt. Ilyen például az, hogy az új rendszerben általánosságban csak a nettó kereset 75 százalékát veszik figyelembe, amikor a segély összegét számítják ki. A segély összege egyenlő a törvényben meghatározott segélyhatár és a megkeresett nettó összeg 75 százaléka közötti különbségnek. Precedens értékű módon ennek eredményeként kizárható, hogy ha valaki munkát vállal és némi keresethez jut, vagy ha már dolgozott, és magasabb bérért vállal munkát, vagy túlórázik, több műszakot vállal, a családja által kézhez kapott végösszeg nem lesz több annál, mint amit az előző élethelyzetben kapott. Nagy lépést tett tehát ezzel az intézkedéssel a kormány a „szegénység csapdájaként” emlegetett jelenség leküzdése felé.

A szociális reformot elmélyítő intézkedések egyike az volt, hogy az aktivációs járadék 1500 koronára emelkedett. Ennek következtében nőtt a rendszer aktivitásra serkentő ereje, és egyben a közmunka vagy képzés után járó jutalom is nagyobb mértékben, többek számára lett elérhető. Mindemellett, a rendszer az előbbiekben felvázolt alapfilozófiája nem borult fel. Egyes kormánypárti parlamenti képviselők (legalábbis eredetileg még azok voltak) azonban újabb javaslatokkal léptek elő. Az indíttatás okait nem elemezve, figyelmeztetni kell, hogy ezen javaslatok teljesen felborítanák a meglévő rendszert, és bizonyos értelemben ugyanoda vezetnének vissza, ahonnan az egész folyamat elindult.

Veszélyes javaslatok

A első javaslat szerint az aktivációs járadék teljes, 1500 koronás összegben járna azoknak is, akik a mai rendszerben közmunkában vagy képzésben való részvétel ellenére, a rendszer felépítéséből kifolyólag kevesebb mint 1500 korona segélyt kapnak. De akadnak olyan javaslatok is, amelyek lényege, hogy az 1500 koronát a minden létminimum alatt élő aktivizálódó személy megkapja. A harmadik javaslat az előző szűkített változata, melynek értelmében legalább olyan összeget kapna az aktivizálódó rászoruló, hogy családjával elérje a törvényileg meghatározott létminimum szintjét.

Az első javaslat elfogadása esetén azon rászorult családok, akik ma kevesebb mint 1500 korona segélyt kapnak, esetleg több ezer koronával is többet kaphatnának. A többieknek változatlan lenne a helyzetük. Ez jól hangzik, elsősorban a felnőtt gyermekekkel rendelkező nagyobb családoknak enyhítené az intézkedés a reformok negatív hatásait. Ha a család jövedelme bizonyos összegek között mozog, az intézkedés munkára serkentő lenne, mivel minden egyes további megkeresett koronát teljes egészében megtarthatna, a segély összege változatlan lenne, a család nettó keresete töretlenül nőne. Igen ám, csak a család igyekezete folytán, a jövedelme egyszer elérhetné azt a szintet, amelynél a mostani rendszerben már nem járna segély. Ez egyben azt jelentené, hogy a család egy csapásra elvesztené azt a több ezer koronát, amit addig az állam, a keresetet kiegészítendő többletben megadott, és életszínvonala visszazuhanna majdnem a kezdeti szintre. Felmerül a kérdés, hogy ilyen körülmények között a család igyekezni fog-e több jövedelemre szert tenni?

A szükséges motiváció

Vegyünk egy konkrét példát, és tekintsünk rá más szemszögökből is. Képzeljünk el egy öttagú, rendezett viszonyok között élő családot, ahol az egyik gyermek már felnőtt. A családfő (apa vagy anya) az átlagnál jóval alacsony bérért dolgozik. A másik szülő és a felnőtt gyermek munkanélküliek, de aktivációs programokban vesznek részt. Ha a kereső családfő 10 500 koronát keres a felvázolt, képviselők által javasolt rendszerben, ugyanannyi nettó jövedelme van családjának, mint a 7000 koronáért dolgozó egyenlő körülmények között élő szomszédjának. Ahhoz, hogy több pénzt kapjon családja, mint a hasonló családdal rendelkező, 10 000 koronát kereső kollégája, legalább 13 500 koronát kell keresnie. A 7000-től 10 000 koronáig kereső családfőnknek tehát nem éri meg önerőből a szegénység állapotából kifelé igyekezni, túlórázni, több műszakot vállalni, vagy esetleg más jobban kereső, de több felelőséget vagy igyekezetet követelő beosztásba előlépni, ha ennek eredményeként 10 000-től 13 500 koronáig terjedő bérsávban lenne a keresete.

A másik javaslat hasonló következményekkel járna, csak az egész történet némileg magasabb bérsávokban játszódna le. A harmadik javaslat még bonyolultabb helyzetet idézne elő. Bizonyos kereseti szintek között ugyanazt a töretlen jövedelemnövekedést eredményezné, mint az első javaslat. Aztán lennének olyan kereseti intervallumok, amelyekben minden egyes további megkeresett koronát az állam segélycsökkentésként megvonna, tehát igyekezettől függetlenül, a házhoz kerülő pénzösszeg változatlan maradna. Végül, egy bizonyos kereseti szint elérése után, bekövetkezne az életszínvonal zuhanása a juttatások teljes megvonása következtében.

Nyilvánvaló, hogy a javaslatok magukon viselik a cikk elején felvázolt nemkívánatos szociális rendszer jellemzőit. Ez nem ésszerű szociális politika. Az ilyen intézkedések függőségre nevelnek, arcul csapják az életkörülmények javítására irányuló egyéni igyekezetet, konzerválják, sőt elmélyítik a szegénységet. Nemcsak a nemzetközi szaktekintélyek ajánlásaival vannak szöges ellentétben, de a józan ész sem ezeket diktálja.

A szerző a munkaügyi tárca szociálpolitikai intézetének igazgatója