OPEC-egyezség: máris drágul az olaj

Bécs. A vezető kőolaj-exportáló országok, azaz az OPEC teg-napi ülésén a három kitermelő óriás, Szaúd-Arábia, Irán és Irak nézett szembe egymás-sal, miközben az energiahor-dozó ára újra 50 dollár fölé kúszott.

Bécs. A vezető kőolaj-exportáló országok, azaz az OPEC teg-napi ülésén a három kitermelő óriás, Szaúd-Arábia, Irán és Irak nézett szembe egymás-sal, miközben az energiahor-dozó ára újra 50 dollár fölé kúszott. Nem csoda, hiszen végül megállapodtak a termelés csökkentéséről.

Az OPEC képviselői megállapodásra jutottak a Bécsben tartott találkozójukon, amelynek értelmében 1,2 millió hordóval 32,5 millió hordóra csökkentik napi olajkitermelésüket. A nyugat-európai Brent olajféleség ára már a korábban kiszivárgott hírek hatására meredek (8 százalékos) emelkedésbe kezdett, és végül meghaladta a hordónkénti (159 liter) 51 dolláros szintet. Egyébként október vége óta most először lépte túl az 50 dolláros határt.

Napi 1,2 millió hordó

Az egyezség részeként Szaúd-Arábia elfogadta, hogy Irán, amely az ENSZ-embargó miatt éveken át kiszorult az olajpiacról, tovább növelheti kitermelését napi 3,9 millió hordóig. A megállapodás várhatóan két részből áll majd: az OPEC és a kartellen kívüli olajtermelők 600–600 ezer hordóval vágják vissza kitermelésüket, vagyis csupán 3,6%-os csökkentésről van szó. Másrészt a megállapodás azt is jelzi, hogy az OPEC működőképes és számolni kell vele. Legutóbb nyolc éve sikerült megállapodniuk, és sokan már arról beszéltek, hogy a kartell valójában halott.

A napi 1,2 millió hordós termeléslefaragás a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a következő hetekben-hónapokban várhatóan számottevően nő majd az olaj ára. Ennek folyományaként az üzemanyag is drágább lesz, tehát a benzin is. Miután pedig ezzel a szállítási költségek is nőnek, várhatóan nemcsak a benzinkutaknál, hanem minden egyéb termék árában is érezni fogjuk a kartellezés hatását.

Geopolitikai hatások

De a lépésnek súlyosabb geopolitikai következményei lehetnek, hiszen az áremelkedés egyik fő nyertese a komoly gazdasági problémákkal küzdő és rettenetesen olajfüggő Oroszország lehet. Márpedig Moszkva háborús étvágyára az utóbbi években elég jelentős hatást gyakorolt, hogy mennyiért tudja eladni fő exporttermékét. De az árnöveléssel több pénz kerül majd az egymással háborúkat folytató közel-keleti országok zsebébe is, tehát arrafelé is lesznek geopolitikai hatásai a lépésnek. Az OPEC-államok két hónapja már elvben megállapodtak arról, hogy csökkentik a termelést, de azóta vitatkoztak azon, hogy pontosan mennyivel, illetve hogy pontosan ki legyen az közülük, aki magára vállalja a legnagyobb vágást. A kitermeléscsökkentés oka, hogy a két éve tartósan alacsony olajár több közel-keleti olajmonarchiát is kisebb-nagyobb pénzügyi válságba sodort. Miután már az olajárháborút kirobbantó Szaúd-Arábia is elkezdte érezni a dolog negatív hatásait, végül kénytelen volt kompromisszumot kötni a többiekkel. (MTI, Index, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?