Nyugdíj: generációs döntés

Hamarosan kiderül, hogy ebből mennyi valósul meg, hiszen a kormány februárra tervezi a nyugdíjreform elfogadását. A végső döntést azonban sok korlátozó tényező befolyásolja.

A reform fő előnye az lesz, hogy a kötelező nyugdíjjárulékunk egy részét saját tőkeszámlánkon gyűjthetjük, ez a pénz nekünk kamatozik és örökölhető lesz. Hátránya viszont, hogy az átmenetre egy generációnyi időre, tehát több mint húsz évre van szükség. Márpedig ha a mi pénzünk egy része a tőkeszámlára kerül, akkor addig a jelenlegi nyugdíjasok számára biztosítani kell a fedezetet. A kieső összeg nagyságára eddig nem hoztak nyilvánosságra általánosan elismert becslést. A Szociális Biztosító igazgatója szerint ha minden jelenlegi aktív dolgozó a nyugdíjjáruléka 8,8 százalékát a tőkeszámlájára fizetné, akkor a bevételeik 24,2 milliárd koronával csökkennének. A szociálisügyi minisztérium 2004-ben 15 milliárd korona körüli kieséssel számol, de ennek nagyságát még sok minden befolyásolhatja. Fedezetként két forrás lehetséges: a privatizációs bevételek, illetve az állami költségvetés. Mivel az állami költségvetés már most is reménytelenül deficites, valójában csak az első marad. František Hajnovič volt pénzügyminiszter egy nyilatkozatában a privatizációból megszerezhető pénzt a már a jegybankban tartott 62 milliárd koronával együtt 200 milliárd koronára becsülte. Tekintettel arra, hogy egy teljesen tiszta, kizárólag tőkeszámlás modellre való átmenet költségeit 1,5 billió koronára becsülték, az említett 200 milliárd korona nagyon kevés, ami nyilván befolyással lesz a nyugdíjreformmal kapcsolatos szakmai és politikai döntéshozatalra.

A következő kérdés a nyugdíjbiztosítókban felgyülemlő pénz sorsa. A jelenlegi elképzelések szerint évente az így képződő tőke több tucat milliárd koronát tesz majd ki. Ezt a pénzt a biztosítóknak be kell fektetniük, hiszen ügyfeleik néhány évtized múlva a megfelelő haszonra számítanak. Igen ám, de nálunk jelenleg a kereskedelmi bankok is 100 milliárd koronát a jegybankban tartanak letétben, mivel nem találnak biztonságosnak ítélt befektetési lehetőséget. Ehhez járul még a nyugdíjbiztosítók pénze, amelyet ha lehet, még a bankoknál is biztonságosabban kell majd elhelyezni. Ezzel kapcsolatban két vitatémára számíthatunk. Az első, hogy miként szabják meg a nyugdíjbiztosítók befektetési mozgásterét. A legegyszerűbb lenne az olyan döntés, hogy ezt a pénzt csak a teljesen biztosnak számító állampapírokba fektessék. Ebben az esetben azonban nem lenne szükség reformra, hiszen ezt a műveletet egyetlen intézmény is el tudná végezni. De nem is járnánk nagyon jól, hiszen a tőkeszámlára azért takarékoskodunk majd, hogy az eddiginél magasabb nyugdíjra tegyünk szert, a szakértők szerint ez azonban a biztonságos, de alacsony kamatozású államkötvényekkel nem érhető el. Egy szakértői becslés szerint tízszázalékos járulék és 2,5 százalékos infláció mellett hatszázalékos éves hozamra van szükség ahhoz, hogy a jövőben nyugdíjunk jelentősen magasabb legyen a mostaninál.

A befektetési lehetőségek kitágításával viszont nagyon óvatosan kell bánni. A várhatóan május környékén beinduló nagy kampány idején a nyugdíjbiztosító megválasztásánál érdemes majd megnézni, hova is teszik a pénzünket, és ezért mekkora hozamra számíthatunk. A másik nagy kérdés, hogy a biztosítókban felgyülemlő pénz itthon maradjon-e, vagy pedig külföldön is be lehessen fektetni. Szlovákiában még mindig nem működik a tőkepiac, ezzel pedig a befektethető pénz hasznosításának legfontosabb intézménye hiányzik. Ennek több oka is van, egyebek mellett az a felfogás, illetve jogi környezet, amelyben egy részvénytársaságon belül szinte természetes a kisebbségi részvényesek kisemmizése és a vállalatok vagyonának kimentése. Ilyen helyzetben a nyugdíjukra spórolók természetes igénye lesz, hogy pénzük külföldön, legalább az ott szokásos mértékben kamatozzon. Ennek viszont van egy nagy hátránya: a tőke ezzel külföldre kerül és nem lehet felhasználni a hazai gazdaság fellendítése érdekében. Márpedig a hazai pénzvilág súlyos deformációja, hogy a bankok is legfeljebb két évre lekötött betéteket forgathatnak, pedig az alacsonyabb hitelkamatokhoz nagy szükségük lenne olyan pénzekre, amelyekre akár több évtizedig is számíthatnak. Ez a nyugdíjreform koncepciójának elfogadása során nyilvánvalóan nagy politikai vitákat vált majd ki. Az illetékeseknek viszont nagyon oda kell majd figyelniük, hiszen amennyiben a politikai nyomásnak engedve egy olyan rendszert állítanak fel, amely az egyénnek nem garantálja a pénze megfelelő gyarapodását, akkor bizony nehezen lehet meggyőzni az embereket, hogy hagyják ott a megszokott „állami nyugdíjat” és lépjenek át a bizonytalanabb új modellbe.