Mától látogatható a Coneco 2007

Pozsony. A tegnapi szakmai nappal nyitották meg Szlovákia legrangosabb építőipari szakvásárát, a pozsonyi Incheba vásárvárosban évről-évre megrendezett Conecót. A szakvásár 28. évfolyamán 11 ország csaknem 900 kiállítója mutatkozik be.

Furcsa szakik koccintanak, pedig még hol van a műszak vége? A Coneco megnyitóján építő jellegű sörözésbe torkollott Ivan Gašparovič államfő, Dušan Čaplovič kormányalelnök, a gazdasági és az építésügyi miniszter beszélgetése.SITA-felvételA nagyközönség mától szombatig tekintheti meg a mintegy 60 ezer négyzetméteren bemutatkozó több száz cég kínálatát, naponta reggel kilenctől este hatig. A kiállítás szombaton délután négykor zár. Idén a belépő felnőtteknek 150 korona, míg a kedvezményes jegy 70 korona. Ha autóval keressük fel a vásárt, nem árt tudnunk, hogy a parkolásért 150 koronát kell fizetnünk.

Mit kínál mindezért az Incheba vásárváros? A kiállítást, mint minden évben, ezúttal is megéri felkeresni azoknak, akik házat építeni vagy átépíteni szeretnének, esetleg csak új bútorokat szeretnének vásárolni. Számukra ugyanis a hazai és külföldi cégek is speciális vásári kedvezményeket kínálnak. ĺgy ha a vásáron rendeljük meg az árut, nem egy esetben akár több ezer, sőt tízezer koronát takaríthatunk meg. Kiváló lehetőségeket kínálnak azonban azok számára is, akik egyszerűen csak ötletekre vágynak, vagy szakmai tanácsokra van szükségük. A legnagyobb külföldi kiállító idén is Csehország lesz, ahonnan 180 cég képviselteti magát.

Az elmúlt években egyre magasabbra szökő energiaárak a lakosságot is arra késztetik, hogy energiatakarékos megoldások után nézzenek. A lakóházak hőszigetelése, modern nyílászárók, energiatakarékos kazánok – mind-mind olyan téma, ami mára a lakást építők és a felújítást fontolók körében központi szerepet kap. ĺgy nem csoda, ha az idei Coneco központi témája is az építőipar és az energetikai források kapcsolata. Az építőipari szakemberek körében már régebben vita tárgyát képezik az energiatakarékos megoldások. A szakvásáron megismerkedhetünk az ezzel kapcsolatos legmodernebb technológiákkal. A szakvásár látogatói több érdekes szakmai konferencián is részt vehetnek. Hasznos információkhoz juthatunk például a lakóházak hőszigetelésének és felújításának az optimális megoldásairól, holnap pedig a lakóházak fűtésével kapcsolatos problémákról lesz szó.

A szakvásárral párhuzamosan több speciális bemutatót is tartanak. Már hagyományos bemutatónak számít az energiahatékonyságra összpontosító Racioenergia és a klímaberendezésekre specializálódó Climatherm kiállítás. A Conecoinvest vásár a befekteti lehetőségekre, a Slovrealinvest pedig az ingatlanpiacra összpontosít. Zdenka Lelkešová, a szakvásár szervezője szerint az előbbi, vagyis a Conecoinvesten elsősorban a hazai régiók mutathatják be, hogy mit is kínálnak a külföldi beruházóknak. A Slovrealinvest bemutatót az Ingatlanügynökségek Nemzeti Ügynökségével együtt rendezik. Ez utóbbit elsősorban azoknak érdemes felkeresniük, akik az elkövetkező időszakban ingatlant szeretnének vásárolni vagy eladni, hiszen első kézből kaphatnak tanácsot.

A szakvásár színvonala az elmúlt években jelentős mértékben nőtt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a hazai építőiparnak fokozatosan sikerül kilábalnia a korábbi recesszióból. Ján Majerský, a Szlovákiai Építőipari Vállalkozók Szövetségének az elnöke szerint az elmúlt esztendő a hazai építőipar számára az elmúlt tíz év legsikeresebb éve volt. 2005-höz képest az ágazat termelése csaknem 15 százalékkal, 146 milliárd koronára nőtt. Ennek köszönhetően a hazai építőipar az ország termelésének mára a 8,9 százalékát adja, vagyis sikerült megközelítenünk az európai uniós országok színvonalát. Hasonlóan jó eredményekre számíthatunk idén is, csak januárban ugyanis 24 százalékkal nőtt az építőipari termelés, az ágazat vállalatainak pedig tíz hónapra előre biztosítva van a munkájuk. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?