Magyar modell – álmok álmodói

Az 1997-2001 közötti időszakban a magyar gazdaság lendületesen (évi 4–5%-os tempóval) fejlődött. Ami ennél is fontosabb, 1974 óta ez volt az első olyan periódus, amikor a gyors növekedés nem járt együtt a külkereskedelmi és a költségvetési egyensúly felborulásával és nem vezetett növekvő eladósodáshoz. Ezt úgy sikerült elérni, hogy a növekedés alapja a kivitel meglódulása volt, miközben a bérek és a hazai fogyasztás nem nőttek jóval gyorsabban, mint a termelékenység és a gazdaság összteljesítménye. 1995 márciusában egy rendkívül radikális intézkedéssorozattal (Bokros-csomag) sikerült megmenteni az országot a pénzügyi összeomlástól és a fizetésképtelenségtől. Attól kezdve a következő folyamatok jellemezték a magyar gazdaságot: 1. A gazdaság húzóágazata a külföldre irányuló kivitel, amelynek egyre nagyobb részét a külföldi tulajdonban lévő magyarországi vállalatok termelik meg. 2. A reálbérek 1995-ben 12%-kal majd 1996-ban 6%-kal csökkentek, ezután növekedésnek indultak, ez a bérnövekedés azonban nem veszélyeztette komolyan a gazdaság versenyképességét. 3. A forintot először jelentősen 9%-kal, majd havonta rendszeresen és egyre csökkenő ütemben leértékelték. A leértékelés segíti a magyar áruk versenyképességét a hazai és a külföldi piacokon egyaránt. Mivel a magyarországi infláció többszöröse a nyugati átlagnak, ezért leértékelés nélkül a magyar termékek megdrágulnának a külföldi termékekhez képest. 4. A költségvetési hiányt sikerült elfogadható keretek (a bruttó nemzeti termék 3–5%-a) közt tartani, a hatalmas államadósság jelentősen csökken, mivel annak törlesztésére fordítják a magas privatizációs bevételeket. 5. Az országba valósággal dől a külföldi tőke a gyors privatizáció az olcsó munkaerő és az egyéb versenyképességet garantáló termelési feltételek miatt. 6. Jelentős mértékben, 200 000 fővel nő a foglalkoztatottak száma.

A 2001–2002-es időszakban ezen kedvező folyamatok megakadnak vagy egyenesen a visszájára fordulnak. 1. A növekedés motorjává a hazai fogyasztás válik, amelyet mesterségesen, az állami túlköltekezésen keresztül pörgetnek fel. Nyugat-Európa a recesszió szélére sodródik. Mivel épp ez a terület a magyar kivitel legfőbb felvevőpiaca, és épp e kivitel a legfőbb húzóágazat, ezért természetes következmény lenne a magyarországi növekedés lefékeződése is. Ennek megy elébe az Orbán-kormány. A széllel szemben megpróbálja magas növekedési szinten tartani a magyar gazdaságot (pl. a Széchenyi-terven keresztül). A filozófia a következő: a nagyobb állami költekezés majd pótolja a nyugati kivitel kiesését, így marad a magas növekedés. 2. Az Orbán-kabinet 25 500 forintról 2001-ben 40 000, majd 2002-ben 50 000 forintra emeli a minimálbért. Emellett jelentősen emeli a közalkalmazottak bérét is. A Medgyessy-kormány még nagyobb mértékben megemeli a közalkalmazottak bérét. A költségvetési szférában zajló bérrobbanást követi kisebb mértékben a magánszféra is. Az eredmény: a reálbérek több mint 20%-kal, a közalkalmazottaknál több mint 30%-kal nőnek rendkívül rövid idő alatt. A bérek ilyen mértékű növelése politikai indíttatású, semmilyen gazdasági alapja nincs. A polgári kormány így próbál jó pontokat szerezni a választások előtt, a szocialista-liberális kabinet így jutalmazza választóit ill. teljesíti az ígéreteit (száznapos program). A bérek megalapozatlan és gyors növekedése komolyan veszélyezteti a gazdaság versenyképességét. 3. Az árfolyam-politika fokozatosan az infláció mesterséges letörésének az eszközévé válik, nincs tekintettel a versenyképességre. 2001 májusában megszüntetik a forint csúszó leértékelését. Ezután a forint rögzített árfolyam mellett egy +/-15%-os sávban ingadozhat. A forint fokozatosan a sáv felső széléhez erősödik, tehát 15%-kal felértékelődik a nyugati valutákhoz képest. Ennek következtében további rejtett felértékelődésre kerül sor. ĺgy a forint hozzávetőleg 20%-kal értékelődik fel két év alatt. Ennyivel drágulnak meg a magyar termékek, az árfolyam-politika tehát súlyosan rontja a magyar gazdaság versenyképességét. 4. Az Orbán-kormány a választások előtt, valamint a Medgyessy-kormány a választások után két kézzel szórja a pénzt. 2002-ben az államháztartás hiánya 1616 milliárd forint, rekord, a Bokros-csomag előtti éveknél is magasabb, a bruttó hazai termék (GDP) 9,6%-nak felel meg. 5. A külföldi tőkebeáramlás elakad. Egyrészt áll a privatizáció, másrészt – ami még fontosabb – a gyorsan növekvő bérek és az erősödő forint miatt már nem éri meg annyira befektetni. (Kisebb a munkaerő-kínálat és kevesebb a kedvező közlekedési-és közműhálózattal ellátott térség is.) Természetesen az sem igen használ, ha Orbán Viktor a külföldi nagytőkével riogatja a választóit. Számos cég bezárja kapuit vagy leépít (Flextronics, IBM, Philips, Salamander stb.) ez azonban nem tekinthető komolyabb kivonulási hullámnak. 6. A foglalkoztatás növekedése megtorpan, a munkahelyek száma valamelyest csökken (nem drámaian).

A külső és belső egyensúly felborulása ellenére a gazdasági növekedés 2002-ben mindössze 3,3%. A magyar modell tehát nem működik. A növekedést az Európai Unió gazdasági stagnálása esetén nem lehet magas szinten tartani még akkor sem, ha a magyar kormány rekordnagyságú költekezéssel pumpálja fel mesterségesen a hazai keresletet. Egyszerűen nem lehet széllel szemben vitorlázni, különösen nem kölcsönkért vitorlával. Ha a magyar kormány és a nemzeti bank komolyan el akarja érni a célját, és 2007-2008 környékén csatlakozni akar az Európai Monetáris Unióhoz (EMU), tehát be akarja vezetni az eurót, akkor a GDP 3% alá kellene csökkenteni az államháztartási hiányt és 2 százalék környékére kellene leszorítani az inflációt. Ez csak a közkiadások drasztikus lefaragásával és a bérnövekedés visszafogásával sikerülhet. Ennek egyelőre kevés jele van. Ha a Medgyessy-kormány nem teszi meg ezeket a lépéseket, akkor veszélybe kerül az EMU-tagság, de az ország kiegyensúlyozott gazdasági fejlődése is. Ezek elérhető célok ugyan, de ugyanúgy szertefoszló álommá válhatnak mint a magyar modell reménye.