Október végéig van idejük átgondolni a lakosoknak az egészségbiztosító-váltást

70 milliós veszteséget jelentettek az egészségbiztosítók március végén – büntetőeljárás indult

Október végéig van lehetőségük a lakosoknak arra, hogy visszavonják az egészségbiztosító-váltási kérvényüket. A visszavonás formai szabályokhoz kötött – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Monika Beťková, az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) szóvivője.

Az ÚDZS arra kéri a biztosítottakat, alaposan fontolják meg a biztosítóváltást. „A visszaélések miatt tavaly január óta törvénybe iktatták azt a lehetőséget, hogy az egészségbiztosító-váltási kérvényt a naptári év október 31-ig indoklás nélkül vissza lehet vonni” – mondta Beťková.

A kérvény visszavonására személyesen az egészségbiztosító irodájában, postai úton, vagy elektronikus formában van lehetőség. Ha a kérvényt szabályosan és időben benyújtják egy másik egészségbiztosítóhoz, a biztosított a következő év január 1-jétől a kiválasztott biztosító ügyfele lesz válik.

A hivatal javasolja továbbá, hogy azok a biztosítottak, akik tudomást szereznek arról, hogy nem önként, vagy akár tudtukon kívül jelentették át őket, fontolják meg ezt a lehetőséget.

A hatályos jogszabályok értelmében szeptember végéig lehetett egészségbiztosítót váltani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?