Tavaly májusban szűnt meg az egészségbiztosítók fogászati támogatása, most két biztosító újra visszahozza, igaz más módon. Évente 5-ször ad pénzt a gyerekek fogászati kezelésére a Dôvera Egészségbiztosító. A felnőtteknél a dentálhigiánés kezelést támogatják.
Néhány biztosító újra bevezeti a fogászati kedvezményeket, a Dôvera a gyerekeket előnyben részesíti

Tavaly májusban az egészségügyi minisztérium kezdeményezésére a három egészségbiztosító megszüntette a fogászati kezelésekhez nyújtott támogatásokat, most azonban néhány újra támogatni fogja ezeket a kezeléseket. Egy éve még azzal indokolták a megszüntetését, hogy már elvesztette edukatív funkcióját, és ezt a pénzt a biztosítók másra is fel tudják használni.
A Dôvera már elindította támogatási programját, amely a gyerekek számára bőkezűbb, de a felnőttek is élhetnek vele. „A fogászati kedvezményeket keddtől kínálja hivatalosan a Dôvera” – tájékoztatta lapunkat Matej Štepianský, a biztosító szóvivője. A tájékoztatás szerint tudatosítják, hogy a fogászati kezelés nem olcsó dolog, sok biztosítottjuk számára nehezen elérhető.
A biztosító elsősorban a gyerekek fogászati kezelését támogatja anyagilag.
A nálunk biztosított gyerekek évente 5-ször 30 eurós támogatást vehetnek igénybe dentálhigiéniára, a fogak kezelésére, barázdazárásra, vagyis a fogak »pecsételésére«
- tájékoztatott a biztosító.
A felnőttek ennél kisebb támogatást vehetnek igénybe: ők csak évente kétszer 30 eurót kapnak dentálhigiéniára a biztosítóval szerződésben álló fogorvosnál. A biztosító azonban figyelmeztet, hogy aki igénybe akarja venni ezeket a kedvezményeket, annak a fogorvosi szűrővizsgálatot is abszolválnia kell.
Az Union az OralB-vel együttműködve támogatja biztosítottjai szájhigiéniás kezelését, hozzáfizet bizonyos termékek árához.
Az Általános Egészségbiztosító nem készül speciális kedvezményekkel a fogászati kezelések támogatására. „Minden biztosítottnak évente 100 eurós kedvezményt biztosítunk, a családoknak pedig 800 eurót” – tájékoztatta az Új Szót Danka Capáková, a biztosító szóvivője. A biztosítottak ezt az „Egészségpénztárca” (Peňaženka zdravia) támogatási program keretében vehetik igénybe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.