Lejtőn az amerikai dollár

A szlovák fizetőeszköz árfolyamának múlt heti alakulását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pozitív előrejelzése, a Samsung szlovákiai beruházásának a bejelentése és a dollár árfolyamzuhanása határozta meg. Hétfőn a piac 34 korona/euró szinten nyitott, és a nap folyamán jelentősebb árfolyammozgásra nem került sor.

A szlovák fizetőeszköz árfolyamának múlt heti alakulását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pozitív előrejelzése, a Samsung szlovákiai beruházásának a bejelentése és a dollár árfolyamzuhanása határozta meg. Hétfőn a piac 34 korona/euró szinten nyitott, és a nap folyamán jelentősebb árfolyammozgásra nem került sor. Kedden a korona euróval szembeni árfolyama csaknem 10 fillérrel erősödött, ami elsősorban a Nemzetközi Valutaalap jelentésének volt köszönhető. Az IMF szerint ugyanis Szlovákia jó úton halad afelé, hogy 2009-ben bevezethesse az eurót. Csütörtökön a pénzpiac visszafogta magát, így az árfolyam alig mozdult, vagy ha mégis, akkor a szomszédos piacok hatására gyengült az árfolyam. Csütörtökön egy euróért 34 koronát adtak. A hét legnagyobb meglepetését a pénteki kereskedés jelentette, amikor fizetőeszközünk a dollárral szemben 25,465 korona/euró szintre, történelmi maximumra ugrott, ami a dollár euróval szembeni értékcsökkenésének a számlájára írható. Fizetőeszközünk euróval szembeni árfolyama pénteken ugyanakkor alig változott. Az elkövetkező napokban az árfolyam 33,8-34,2 korona/euró között mozoghat. (mi, t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?