Könnyebb lesz a cégalapítás

Budapest. Várhatóan 2011 és 2013 között kerülhet sor Magyarországon az euró bevezetésére, ehhez azonban szükség van egyebek mellett monetáris stabilitásra – jelentette ki tegnap Kóka János magyar gazdasági és közlekedési miniszter. A konferencián a miniszter közölte: kisebb államra és növekvő hatékonyságra van szükség.

Budapest. Várhatóan 2011 és 2013 között kerülhet sor Magyarországon az euró bevezetésére, ehhez azonban szükség van egyebek mellett monetáris stabilitásra – jelentette ki tegnap Kóka János magyar gazdasági és közlekedési miniszter. A konferencián a miniszter közölte: kisebb államra és növekvő hatékonyságra van szükség. Cél a politikai, a pénzügyi, a gazdasági és a monetáris stabilitás elérése. Hozzátette: szigorú és hatékony irányítás kell a közpénzek kezelésére, továbbá modernizációs programokra van szükség. A miniszter ismertette, hogy a kormány március elején határozott a cégtörvény módosításáról, és kezdeményezte, hogy az Országgyűlés a tavaszi ülésszakán olyan törvényt fogadjon el, amely a cégalapítás feltételeit jelentősen gyorsítja, olcsóbbá és kiszámíthatóbbá teszi. Kóka János elmondta: a javaslat szerint a jelenlegi 38 napról az idén szeptembertől 2 napra, 2008 júliusától pedig néhány órára csökkenne a cégalapítás ideje egyebek mellett annak köszönhetően, hogy az on-line regisztrációt kötelezővé tennék. A módosítás alapján a cég alapításának díja 100 ezer forintról 15 ezer forintra csökkenhet az idén szeptembertől. A gazdasági tárca várakozásai szerint évente mintegy 100 milliárd forintot takaríthatnak meg a cégek a minisztérium által elindított Üzletre hangolva elnevezésű programjával. Ennek célja, hogy jelentősen mérséklődjenek a vállalkozások adminisztrációs terhei.

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos elmondta: megfelelő fejlesztéspolitika nélkül a következő hét évben Magyarországra irányuló európai uniós források komoly gazdasági és szociális feszültségeket okozhatnak. A források sikeres kezeléséhez szükség van a makrogazdasági stabilitásra, nyitott gazdaságra, a korrupció visszaszorítására az államigazgatásban, és hatékony intézményi működésre – tette hozzá Bajnai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?