Kevésbé vonzza az állami támogatás a pozsonyiakat

Pozsony. A napkollektorok és biomassza kazánok vásárlásá-ra fordítható állami támoga-tást általában percek alatt szétkapkodják az érdeklődők.

Pozsony. A napkollektorok és biomassza kazánok vásárlásá-ra fordítható állami támoga-tást általában percek alatt szétkapkodják az érdeklődők. Pozsony azonban ebben is különbözik az ország többi régiójától.

A megújuló energiaforrásra való áttérés ugyan korántsem olcsó mulatság (a napkollektor 6–7 ezer euróba kerülhet, és viszonylag magas önrészt kell biztosítani) az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a lakosság részéről hatalmas az érdeklődés a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség (SIEA) által folyósított állami támogatás iránt. „A huszadik fordulón vagyunk túl, és az esetek többségében a támogatást percek alatt szétkapkodták” – nyilatkozta Stanislav Jurikovič, a SIEA szóvivője. A hatalmas érdeklődés annak köszönhető, hogy a napkollektor vagy biomassza üzemelésű kazán vásárlása – az állami támogatást is figyelembe véve – tíz éven belül megtérülhet, miközben az ilyen berendezések élettartama nagyjából 20 év körül mozog. Egy átlagos családi ház esetében az alternatív energiaforrások a fogyasztás akár 50–80 százalékát is biztosíthatják.

Pozsony azonban ebben is különbözik az ország többi régiójától. „Míg a többi régióban az elkülönített összeget percek alatt szétkapkodják, Pozsony megyében ez több órát vesz igénybe. Sőt, már az is megtörtént, hogy a támogatásra elkülönített pénzösszeg egy része egyáltalán nem kelt el” – mondta Jurikovič. A legutóbbi, 20. fordulót épp a fővárosiaknak szánták. Az erre elkülönített 770 ezer eurós támogatás több mint öt óra alatt kelt el. Jurikovič szerint a fővárosiak kisebb érdeklődése a nagyobb vásárlóerejükkel magyarázható.

A környezetbarát energiaforrások állami támogatásának a következő, 21. fordulóját március 13-án hirdetik meg. A 2,35 millió eurós támogatást a vidéki régióknak szánják, vagyis a Pozsony megyében élők ezt nem igényelhetik. Az állami hozzájárulásból ezúttal csak biomassza kazánokat vásárolhatnak az érdeklődők. A kérvényt az energetikai ügynökséghez kell benyújtani, a nyomtatvány beszerezhető a www.zelenadomacnostiam.sk weboldalról. Elég az elektronikus nyomtatványt kitölteni, és az interneten elküldeni. A weboldalon található meg a programmal kapcsolatos részletes tájékoztató is. A kérvényt 30 napon belül elbírálják, majd az igénylőnek e-mailben, pénzutalványon küldik a támogatást. A háztartások az utalványon érkező támogatást közvetlenül a kivitelezőnél érvényesíthetik. Az állam legfeljebb a tényleges kiadások 50%-át téríti meg. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?