Izmosodó cseh mobiloperátorok

A csehek megkedvelték a maroktelefont. Nyugati szomszédunknál csaknem 7 millióan birtokolnak hordozható telefonkészüléket. Sőt, egyhetedük kihasználva a szolgáltatók árversenyét, két társasággal is szerződött. Azt állítják: így jelentősen csökkenteni tudják a mobilozási költségeket.

Meglepetést okozott a múlt héten az Oskar mobiltelefon-hálózatot működtető Český Mobil. A társaság ugyanis a tavalyi évet– adók, kamatok és leírások beszámítása előtti – 1,5 milliárd koronás veszteséggel zárta, ami ötven százalékkal jobb eredmény a 2000-es évi veszteséghez képest. A pozitív meglepetés azzal magyarázható, hogy a mobiloperátorok 2-3 éves kereskedelmi tevékenység után válnak nyereségessé, így a Český Mobilnál, ilyen ütemű javulás mellett, idén bátran várhatnak pozitív előjelű gazdasági eredményt. A kanadai Telesystem International Wireless (TIW) telekommunikációs csoporthoz tartozó fiatal részvénytársaság 2000 márciusában kezdte meg kereskedelmi tevékenységét Csehországban. Noha egyelőre a legkisebb piaci részesedéssel rendelkezik a három vállalat uralta cseh mobilpiacon, ügyfeleinek száma decemberben meghaladta a 850 ezret, ami ügyes árpolitikájának és kiváló reklámkampány eredményének köszönhető. A cég forgalma is ugrás-szerűen megnőtt 125,9 millió dollárra (4,8 milliárd Kč) az egy évvel korábbi 21,5 millió dollárról.

A cseh mobilpiac éllovasának továbbra is az Eurotel számít, amelynek 2001-es eredménye meghaladta a 6 milliárd koronát, ami 2,1 milliárddal több, mint az előző évben volt. Forgalma meghaladta a 30 milliárd koronát, ügyfeleinek száma pedig a 3,238 milliót. A sorban a második, a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó RadioMobil, amely még nem hozta nyilvánosságra tavalyi eredményeit. A cég által működtetett Paegas hálózatot 2,85 millióan használják.

Csehországban egy januári adat szerint 6,95 millióan használtak mobiltelefont, ám számuk továbbra is rohamosan nő (tavaly mintegy 60 százalékos volt a növekedés üteme). Előrejelzések szerint hamarosan tíz polgárból hétnek lesz maroktelefonja. A csehek egy része már megtanult gazdaságosan bánni a cserregő-berregő készülékkel, sőt sokaknak – számuk körülbelül 1 millióra tehető – már két telefonszáma is van két különböző szolgáltatótól. Az egyik ilyen felhasználó elmondta, hogy költségeit sikerült a két telefonos megoldásnak köszönhetően 25%-kal csökkenteni. A recept egyszerű: a két szolgáltató kártyáit aszerint cserélgeti, ki milyen árakat, kedvezményeket kínál.

A csehországi szolgáltatók hívástarifái és az egyes szolgáltatások árai egyenlőre magasabbak, mint az EU-ban. Két mobilhálózat közötti hívás maximális ára percenként 7 korona körül mozog, ez az összeg tartalmazza azt a pénzt is, melyet az operátorok fizetnek egymásnak. A kapcsolódási díjat egyébként a távközlési piac „felügyelésével” megbízott Český telekomunikační úřad állapította meg azért, mert az operátorok nem tudtak megegyezni alacsonyabb árakban. A magas árak azzal is indokolhatók, hogy a cseh operátorok 3-4 évvel fiatalabbak nyugat-európai társaiknál, így még nem térültek meg a kezdeti nagy befektetéseik. A hivatal a jövőben 3-4 koronás tarifás kapcsolási tarifát tart elképzelhető-nek, de a két legnagyobb cég, az Eurotel és a RadioMobil éppen a ráfordítások megtérülésének késése miatt ezt az árat kifogásolja.

A harmadik generációs hálózatok licencéért, amelyet 3,5 milliárd koronáért árult az állam, a Český Mobilt kivéve mindegyik vállalat jelentkezett. Ez előbbi túl magasnak tartotta az engedélyek árát, melyek iránt külföldi cégek sem érdeklődtek. A többi országhoz hasonlóan Csehországban is lejjebb kellett vinni az UMTS-hálózatok eredeti árat, mert az első, 6,7 milliárd koronás kínálatra senki sem jelentkezet. ĺgy a cseh költségvetés is elesett a tervezett 20 milliárdos bevételtől, az Euroteltől és a RadioMobiltól csak 7,3 milliárd korona folyik be az államkaszába. A többi távközlési világcéghez hasonlóan a cseh mobilszolgáltatók sem nagyon bíznak – a magas befektetési költségek miatt – az UMTS-re fordított kiadások megtérülésében. Több állam ezért már változtatott a licencpolitikáján: Franciaországban például a UMTS kiépítésének jogát megvásárolt cégek 20 éves határidőt kaptak licencdíjaik befizetéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?