Kilenc-tízmillió koronás veszteséget kénytelen elkönyvelni havonta a Szlovák Távközlési Vállalat a hamisított telefonkártyák miatt. Azt a cég is beismeri, hogy nincs megfelelő védelmi és nyomkövető rendszere a bűnözők lefüleléséhez.
Hamiskártyások
Kilenc-tízmillió koronás veszteséget kénytelen elkönyvelni havonta a Szlovák Távközlési Vállalat a hamisított telefonkártyák miatt. Azt a cég is beismeri, hogy nincs megfelelő védelmi és nyomkövető rendszere a bűnözők lefüleléséhez. Mivel a legtöbb kár éppen a távhívásokból származik, ez évtől a cég bizonyos nyilvános távbeszélő állomásairól egyszerűen nem lehet külföldre hívást kezdeményezni, tekintet nélkül arra, hogy legális úton, vagy a feketepiacon jutottunk hozzá a telefonkártyához. A vállalat szóvivője szerint ez még csak a kezdet, az összes régi típusú telefonkészüléket hasonlóképpen akarják módosítani. Sovány vigasz, hogy az új típusú, laposabb kártyás készülékek – hatezer van belőlük az országban – november elseje után is normálisan működnek majd. A megelőzéssel párhuzamosan megkezdődött az üldözés. A Btk. nyári módosítása után már nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek számít e kártyák előállítása és használata. Az alvilág is lépett. Megjelentek az igazitól semmiben sem különböző műanyag lapkák. Azaz mégis van egy különbség: az utóbbin a mikrocsip alatt rejtőzik egy másik. Ezt a típusú telefonkártyát nehéz lefülelni; a távközlési vállalat ellenőrző berendezése ugyanis normálisnak érzékeli: fogynak róla az egységek. A végtelenített kátyák használói éppen ezért buktak le, a nyomkövető ugyanis azonnal jelezte, ha valaki huzamosan telefonált egy kártyával, ugyanakkor viszont nem fogytak az egységek. A másik csip viszont újratölti a kártyát. Ha tehát már nincs több egységünk, csak ki kell húzni a kártyát, és máris van egy új. (i-t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.