Gondoljunk gyerekünk jövőjére!

Egyre több szülő jön rá, hogy a takarékoskodást gyerekeik számára nem lehet elég korán kezdeni. A problémák akkor kezdődnek, amikor döntenünk kell a spórolás formájáról. Mit tegyünk, hogy gyermekünk számára a lehető legtöbb pénzt takarítsuk meg?

Mielőtt bármibe is belevágnánk, fel kellene mérnünk, hogy mit is szeretnénk biztosítani a gyerekeinknek. A nagy többség olyan „induló tőkét” kíván összekuporgatni a gyerekének, amellyel az 18 éves kora után biztosabban vehetné az önállósodással járó akadályokat. Pénzügyi szakembereink szerint erre a legjobb módszernek a klaszszikus banki vagy pénzügyi alapban nyitott számla felel meg. Más a helyzet, ha valamilyen konkrét dologra – tanulmányok finanszírozása, lakás – kívánunk pénzt gyűjteni. Erre külön ajánlataik vannak a bankoknak.

A leghagyományosabb takarékoskodási formának korábban a bankkönyv számított, mára azonban egyre több pénzintézet válik meg tőlük. Mindezt azzal magyarázzák, hogy a bankkönyvek fenntartására fordított költségek túl magasak. Nem mellékes azonban az sem, hogy az elmúlt időszakban modernebb és nagyobb megtérüléssel járó befektetési formák is megjelentek.

Ha mégis a bankkönyvek mellett döntünk, ezt több hazai bankban még manapság is ingyenesen nyithatunk. Semmi másra nincs szükségünk, csak 100 vagy 200 koronára, amit elhelyezünk a bankkönyvön. Nem kell fizetni a vezetésükért sem, ha viszont szeretnénk megszüntetni, akkor a bankok 100–200 koronás illetéket kérnek tőlünk. A kamatok ugyanezek esetében nem magasak, ám a bankok többéves takarékoskodást követően kamatprémiumokkal jutalmazzák az ügyfeleket.

Az éves alapkamat jelenleg a bankkönyveken 0,4–2,5 százalék között mozog. Kamatprémiumokra akkor van jogunk, ha hosszabb időn át nem vesszük fel a pénzt a bankkönyvről. Ez évente 0,25 százalékos pluszkamatot jelent, vagy öt év után egyszeri 10 százalékot. A Dexia Bankban a prémiumot például a gyerek 6., 12. és 18. születésnapján számítják fel, a prémium 3, 5 és 10 százalékos lehet. Minden attól függ, hogy meddig takarékoskodunk. Ha például rögtön a gyermek születésénél nyitunk bankkönyvet, a prémium a 6., 12. és 18. születésnapjára is 10–10 százalékos lesz.

Más a helyzet a Postabankban, ahol a kamatprémiumokat évente számítják fel. Az alapkamat ennél a pénzintézetnél 0,4 százalékos, a kamatprémium pedig 2,7 százalék. Ehhez azonban a kamatokon kívül nem vehetünk fel pénzt az év során, és évente legalább 1200 koronát kell elhelyeznünk a bankkönyvön. A Postabanknál gyerekünk a 15. születésnapja után már egyedül is vehet fel pénzt a bankkönyvéről, amihez csupán a személyi igazolványára van szüksége. A napi pénzfelvétel azonban nem lehet több 2 ezer koronánál, és gyermekünk egyedül nem szüntetheti meg a bankkönyvet.

Más pénzintézetekben is nyithatunk bankkönyvet gyerekünknek egyebek között az Istrobankában (alapkamat: 2,25%, prémium: 2,4% három, 2,8% hat év után), a Tatra bankában (alapkamat: 0,8%, prémium: 1,6%), az UniBankában (alapkamat: 0,7%, prémium: 2%), az Általános Hitelbankban (alapkamat: 1–2,45%, prémium: 0,25%, 10 ezer Sk felett) és a Ľudová bankában (alapkamat: 0,8%, prémium: 1,6%).

Egyedi feltételeket nyújtanak a gyerekeknek bankjaink a lakástakarékoskodásban is. A kamatok ugyan itt sem magasabbak, mint a felnőtteknél, vagyis mintegy 3 százalék között mozognak, ám a szülők alacsonyabb összegeket is elhelyezhetnek, amihez ingyenes biztosítást is kapnak. Ez utóbbit a szülő halála esetére, vagy ha súlyos balesetet szenved. További előnye az évi 2500 koronás állami prémium.

Persze manapság az egyik legtöbb pénzt ígérő takarékoskodási módszert a pénzügyi- vagy kötvényalapok nyújtják, ahol az éves kamatok 1,6–38,66 százalék között mozognak. Rövid távon ugyan akár veszthetünk is a befektetésen, hosszabb távú takarékoskodás esetén azonban a rövid távú hatások kiegyenlítődnek, így akár a rizikósabb alapokba is befektethetjük a pénzünket. Ezek az elmúlt egy évben 19–38 százalékkal gyarapították betéteseik pénzét.

Ha mégis inkább a biztonságra vágyunk, és azt szeretnénk, hogy a gyerekünk egy családi tragédiát követően se maradjon pénz nélkül, érdemes takarékoskodási életbiztosítást kötnünk. Ez, mint a neve is mutatja, a takarékoskodás és a biztosítás kombinációja, miközben a biztosítókon keresztül tulajdonképpen pénzügyi alapokba fektetjük a pénzünket. A nyereség egy részét így ugyan elviszi a biztosítás, vagyis a bevételünk nem olyan nagy, mint ha közvetlenül fektetnénk be, ám a gyerekünk így védve van a szülő balesete vagy halála esetére. (p, t, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?