GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Idén 5 százalékos GDP-növekedés
Pozsony. A pénzügyminisztérium aktualizált, 2004 és 2010 közötti pénzügyi programja szerint Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) 2004-ben nem a korábban várt 4,1%-kal, hanem 5%-kal nő.

Idén 5 százalékos GDP-növekedés

Pozsony. A pénzügyminisztérium aktualizált, 2004 és 2010 közötti pénzügyi programja szerint Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) 2004-ben nem a korábban várt 4,1%-kal, hanem 5%-kal nő. A gyorsabb növekmény annak köszönhető, hogy a bérek kedvezőbb alakulása gerjeszti a hazai fogyasztás ütemét. A pénzügy jövőre a GDP 4,5%-os emelkedését vetíti előre, 2006-ban 5,1%-kal számolnak. (SITA)

Felügyelet nélkül a pénzkölcsönző

Pozsony. A Slovenská Poži-čovňa pénzkölcsönző működését sem a Szlovák Nemzeti Bank, sem a Pénzpiaci Felügyelet nem felügyeli – közölte Igor Barát, a jegybank szóvivője. Ha a gyorskölcsönöket nyújtó, a Triangel-Quatro csoport által alapított pénzügyi szolgáltató társaság ügyfelei úgy éreznék, hogy anyagi kár érte őket, akkor egyedül a rendőrség illetékes szerveihez fordulhatnak. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?