GAZDASÁGI HIMORZSÁK

Egészséges a hazai bankszektor
Pozsony. A szlovák bankszektor szerkezetváltása és privatizálása érezhetően hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez – közölte Roger Grawe, a Világbank közép-európai és baltikumi igazgatója.

Egészséges a hazai bankszektor

Pozsony. A szlovák bankszektor szerkezetváltása és privatizálása érezhetően hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez – közölte Roger Grawe, a Világbank közép-európai és baltikumi igazgatója. Szlovákia pénzügyi szektora 1998-ban az összeomlás határán volt, azonban az 1999-ben rajtolt privatizációs hullám talpra állította, s azóta a kedélyek csillapultával a kamatszint is látványosan esett. Ennek eredményeként 1999 óta a vállalati szektor legalább 100 milliárd koronát takarított meg a kisebb kamatok révén, az állam pedig mintegy 70 milliárdot. (TASR)

Kočner ötlete a KIA földjeinek ügyében

Pozsony. A Pavol Rusko gazdasági miniszterrel vívott üzleti csaták során elhíresült Marián Kočner vállalkozó azt javasolta: a zsolnai Hyundai/KIA autógyár megépítése miatt szükséges eddig el nem adott földterületeket az állam által kínáltnál magasabb áron vásárolhatnák meg azok a vállalkozók, akiknek a beruházásaikhoz az ország más részein volna szükségük parcellákra. Ezt követően pedig a Szlovák Földalap végrehajtaná a cserét, vagyis a más országrészekben kért parcellákért cserébe az érintettek lemondanának a Zsolna környéki területekről, így az állam ha áttételesen is, de végül felvásárolhatná az autógyár megvalósításához szükséges területet. (TASR))

Nálunk inkább a nőket bocsátják el

Pozsony. 2004 első hat hónapjában 10 100-zal csökkent a foglalkoztatottak száma, amely elérte a 2,140 millió főt – jelentette a munkaügyi minisztérium. A csökkenés azonban kizárólag csak a nőket érintette, a munkaviszonyban lévő nők aránya 2003 hasonló időszakához képest 1,6%-kal esett vissza, ellenben a dolgozó férfiak aránya 0,5%-kal nőtt. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a 21,8%-os munkanélküliségű kelet-szlovákiai régió az unió 10 legrosszabb helyzetű térségének egyike. A munkanélküliség annak dacára nőtt, hogy a gazdaság kibocsátása 5,4%-kal emelkedett. Az ellentmondást az magyarázza, hogy az elmúlt egy évben a termelékenység 7,2%-kal nőtt, ami fékezte az új munkahelyek számának létesítését. (TASR)

Magánszektor a reformországokban

London. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) legfrissebb jelentése szerint Szlovákiában, Magyarországon, Cseh- és Észtországban 80-80%-ra becsülhető a magánszektor részesedése a bruttó hazai össztermékből. Lengyelországban, Bulgáriában és Örményországban 75-75%-ot, Romániában és Oroszországban 70%-ot, Ukrajnában pedig 65%-ot regisztráltak az EBRD szakértői. (m)

Drága lesz a kakaó és a csokoládé

Brüsszel. Elefántcsontpart a világ legnagyobb kakaótermelője, s az elmúlt napok ottani fegyveres zavargásai miatt veszélybe kerülhet az ellátás az értékes alapanyagból. Főleg azután, hogy Franciaország szombaton megsemmisítette az afrikai ország repülőgépeit. A kakaóültetvények java ugyan a déli országrészben van, ennek ellenére a kakaó jegyzése a decemberi határidőre 12%-os emelkedéssel, öt éve nem látott csúcsra ugrott a londoni tőzsdén. (eur)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?