Fogyasztóvédelmi egyszeregy

Egyes, főleg nagy gyártók marketingesek hadát foglalkoztatják annak érdekében, hogy termékeiket eladják a piacon. A reklámszakembereknek olyan marketingfogásokat kell kitalálniuk, hogy a fogyasztó még akkor is a pénztárcájába nyúljon, azaz megvegye az árut, ha nincs rá feltétlenül szüksége.

A piaci ruhaárusnak is számlát kell adnia Vannak gyártók, akik – a vásárlási szokásokat gondosan elemezve – újabb és újabb trükköket eszelnek ki a fogyasztók megnyerésére. Olyanok is, akik – saját költségeiket szem előtt tartva – valami mást akarnak eladni a kedves vevőnek, mint amit az a terméknév alapján venni szeretne.

Megtévesztett fogyasztók

Jó példa erre a joghurt, mely helyett egyes gyártók stabilizátort és növényi zsírt kínálnak természetesen joghurtáron, vagy a tejföl, amely összetételét tekintve inkább nevezhető tejpor és zselatin keverékének, mint friss tejfölnek. Az átlagos fogyasztó pedig – főleg a közép-európai régióban – az ár alapján tájékozódik, és nem szentel különösebb figyelmet a termékleírásnak.

Ha elejét akarjuk venni annak, hogy ilyen manipuláció áldozatává váljunk, akkor nagyon tudatosan kell vásárolnunk. Általános szabály: fogyasztói döntés, vásárlás, szolgáltatás megrendelése előtt tájékozódjunk. Azaz többek között olvassuk el az áru címkéjén, csomagolásán, illetve kezelési-használati útmutatójában lévő információkat. Tájékozódjunk a megrendelt szolgáltatás szerződési feltételeiről. Minden, az áruval, a szolgáltatással kapcsolatos blokkunkat, nyugtánkat, számlánkat őrizzük meg. Ne feledjük, az uniós jogszabályok értelmében a tartós fogyasztási cikkeknél (ilyen például a cipő, hűtőszekrény vagy a bútor) a szavatossági idő két év.

Fénymásoljuk a számlát

Bár jogszabályok rögzítik, hogy a számlának nem szabad kifakulnia, azaz két év után is olvashatónak kell lennie, a legtöbb számla esetében ez sajnos nem igaz. A fogyasztóvédelmi szakértők ezért – értékesebb termékek esetében – azt ajánlják a vásárlóknak, hogy a nyugtáról készítsenek fénymásolatot. ĺgy későbbi panasz esetében a számla olvashatósága nem lehet ok a reklamáció elutasítására.

Ha gondunk van, azt először a kereskedővel, szolgáltatóval kell megpróbálni egyezkedni, a panaszt első körben vele próbáljuk elintézni. Amennyiben ez nem sikerül, felvilágosítást, tanácsot kérhetünk az egyes fogyasztóvédelmi szervezetektől vagy a visszásságokra közvetlenül is figyelmeztethetjük a fogyasztóvédelmi felügyelőséget. A júniustól élő üzenetrögzítős telefonszám a következő: 02/6542-6320.

Fogyasztóvédelmi szakértők szerint bírósághoz csupán legvégső esetben ajánlatos fordulni.

Határon átnyúló gondok

Mi van akkor, ha határokon átnyúló gondunk van? Hogyan orvosoltathatjuk fogyasztói gondjainkat külföldön? A határon túli vásárlásba vetett a bizalom megerősítését, és a jogorvoslati lehetőséget segíti elő az Európai Bírói Eljáráson Kívüli Hálózat (EEJ-Net), melyet 2001 októberében kezdtek kialakítani. Ez az egyes EU-tagállamok által létesített nemzeti kontaktpontokból (Clearing House) áll. Szerepe a peren kívüli vitarendezési eljárások Európa-szerte történő összehangolása. A Clearing House-ok elsődleges feladata a segítségnyújtás azon fogyasztók számára, akik határon túli alternatív vitarendezési eljárást kívánnak igénybe venni. A segítségnyújtás magában foglalja a nyelvi, fordítási segítséget, továbbá amennyiben szükséges, az eljárás nyomon követését. Jelenleg valamennyi Clearing House-nál lehetősége van minden uniós állampolgárnak arra, hogy panaszát, bejelentését saját anyanyelvén tegye meg. Információ a Clearing House-okról a következő internetes címen található:

http://cysec1v.jrc.it/chdb/details_ch (ofe, g)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?