Figyeljünk a minőségre

Pozsony. A lakás vásárlásánál nem árt odafigyelni arra sem, hogy mikor építették, hiszen jelentős részük a szocializmus tömegtermelésének a szüleménye, a minőség így nem egyszer katasztrofálisnak nevezhető. A hagyományos eljárásokkal készült lakóházak életkora 100 év körül van, a panelházak esetében ez 80 év.

Pozsony. A lakás vásárlásánál nem árt odafigyelni arra sem, hogy mikor építették, hiszen jelentős részük a szocializmus tömegtermelésének a szüleménye, a minőség így nem egyszer katasztrofálisnak nevezhető. A hagyományos eljárásokkal készült lakóházak életkora 100 év körül van, a panelházak esetében ez 80 év. Ehhez azonban rendszeres és módszeres felújításra lenne szükség. Ha ez elmarad, akkor a hagyományos technológiával készülő lakások életkora 80, a panelházaké 65 évre csökken. A házak egyes részeinek életkora azonban ennél lényegesen alacsonyabb. A víz- és gázvezetékeké 30-40 év, a felvonóké pedig 25-40 év. Az ablakok átlagos élettartama szintén 40 év körül mozog. Hogy a minőséggel komoly bajok vannak, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy már azok a lakások is komoly felújításra szorulnak, amelyek még húszévesek sincsenek. ĺgy könnyen megeshet, hogy a lakás borsos ára mellett, rövid időn belül újabb több százezer koronás kiadásra kényszerülünk.

Országunk 1,7 milliónyi lakásának a fele családi házakban, a másik fele lakóházakban található, és nagy részüket a második világháború után építették. A lakóházak esetében ez az arány eléri a 96 százalékot, háromnegyedük, mintegy 600 ezer, panelból készült. Szlovákia jelentősen lemarad az Európai Unió országaihoz képest az egy főre jutó lakások számában. Míg az uniós átlag 450 lakás ezer lakosra, nálunk ennyi lakosra csak 310 lakás jut. Hogy ezt elérhessük, mintegy 500 ezer új lakást kellene felépítenünk, ami a jelenlegi lakásépítési ütem mellett – amikor évente kevesebb, mint 15 ezer lakás épül – elérhetetlen álomnak tűnik. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?