Ellenőrzést kérnek

Pozsony. Fogyasztóvédelmi ellenőrzést indítványozott a bevásárlóközpontoknál a Föld Barátai elnevezésű civilszervezet, mert a nagyobb marketben megszegik a csomagolásról szóló jogszabályokat. Azaz lehetetlenné teszik a fogyasztónak a választás lehetőségét a PET flakonos és a visszaváltható palackos üdítőitalok között.

Pozsony. Fogyasztóvédelmi ellenőrzést indítványozott a bevásárlóközpontoknál a Föld Barátai elnevezésű civilszervezet, mert a nagyobb marketben megszegik a csomagolásról szóló jogszabályokat. Azaz lehetetlenné teszik a fogyasztónak a választás lehetőségét a PET flakonos és a visszaváltható palackos üdítőitalok között. „A 100 négyzetméternél nagyobb üzletközpontok esetében törvény írja elő a választás megadásának lehetőségét” – jelentette ki Ladislav Hegyi, a Föld Barátai szószólója. A szervezet felmérése szerint 40 nagy bevásárlóközpontból csak négyben tartják be a törvényt. A legrosszabb helyzet az ásványvizek kategóriában alakult ki, amelyeket a nagy bevásárlóközpontok szinte kizárólag flakonokban kínálnak. A PET-hulladék Szlovákiában a 2000-ben kimutatott 7 ezer tonnáról mára 12 ezer tonnára nőtt, jelentősen terhelve a környezetet. (g)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?