Dacia Duster Celebration: kicsit ünnepi köntösben is maradt a régi

<p>Azt, hogy a Dacia strapabíró járgány, már többször megtapasztaltam, a román gyártó különböző speciális változatokat is piacra dob, hogy autóit még érdekesebbé varázsolja.&nbsp;A fekete-sárga fényezésű Blackstorm után kipróbáltam az ünnepibe öltözött kék metálfényezésű Celebration változatot is.</p>

Mit is ünnepel a Dacia? Az európai piacon elért sikerét. Ezért a Celebration, amely egyébként csak korlátozott számban elérhető. Legjelentősebb ismertetőjele a kék metálfényezés (kozmos), amely a márka hat kulcsfontosságú modelljénél elérhető. A Dusternél kék fényezést kaptak a kilincsek és a lökhárítók is. Néhány extraNem árt tudni, hogy a Duster Celebration alapárában megkapják a hátsó parkolószenzorokat, s a modellben kamera is volt, melynek kivetítője amerikai stílusra a középső visszapillantó tükörben jelent meg. Ez a lehető legpraktikusabb megoldás, korábban csak a Ford Rangernél láttam ilyet, így a Dacia ezért is dicséretet érdemel. A médiarendszert kicsit modernizálták, s próbálták több funkcióval telepakolni. Ez egyrészt jó, hiszen a Media Nav 2-ben most már aktuális közlekedési információkat is megkapunk, de a hosszú dugókról is tájékoztat minket a rendszer. Ami viszont kár, hogy komplikáltabb lett a navigációban a betáplált útvonal törlése, illetve a hangvezérlés letiltása. Amit pedig nem tudok megemészteni, s bármennyire is jó autónak tartom a Dustert, ezt mindig le fogom írni, hogy a médiarendszer kivetítője túl alacsonyan van, az embernek teljesen le kell hajtania a fejét, ha valamit át akar kapcsolni vagy meg akar nézni a térképen. Egy dolog, hogy ez a megoldás hihetetlenül kényelmetlen, a másik viszont, hogy nagyon veszélyes helyzetekbe hozhatja a sofőrt. A Dacia, Celebration-változatban a két legerősebb erőforrással rendelhető, a benzines 1.2-essel és a turbódízeles 1,5-sel. Én dízelt kaptam, hatfokozatos manuális sebességváltóval és kapcsolható négykerék meghajtással kombinálva. S hogy a speciális kivitelezés az utastérben is érezhető legyen, az ülések kék-fekete kárpitozást kaptak, a biztonsági övek is kékek, a volán és a sebességváltó pedig bőr borítású. Az összes ablak elektromos vezérlésű, a kényelemhez pedig hozzájárult az egyszerű, de hatékony klíma is. A Dustert ezzel az erőforrással korábban már próbáltam, a tapasztalatok ennél a kicsit jobban befutott erőforrásnál is hasonlók voltak. Minél többet használjuk terepen, annál többet fogyaszt. Térdig érő sártócsákban való araszolás közben a fogyasztás bőven eléri a tíz litert. Az 1,5 literes dCi motorral a Blackstorm változatban hat liter körüli átlagot értem el, a valamivel jobban befutott Celebrationben ezt még hat liter alá sikerült csökkenteni. Aki először fogja vezetni, azt figyelmeztetem, hogy a sebességfokozatok sorolását nagyon meg kell szokni. Az egyes, kettes és a hármas fokozaton nagyon rövidek, terepre szabták, tehát sokkal korábban kell váltani annál, amit eddig megszoktunk – teljesen mindegy, milyen autót vezettünk. Egyesen csak 5 km/óráig lehet gyorsulni, s máris be kell sorolni a kettest, amellyel maximum 15–20 km/óráig bírjuk ki. Ezért opció lehet kettes sebességfokozaton indulni, a Duster erre is képes. Összegezve és aláhúzvaMegéri vagy sem? A Duster Celebration ízlés kérdése. Személy szerint, ha már választanom kellene, akkor határozottan a fekete változatot vinném. Az erőforrásokban változás nincs, a kényelemben szintén, így csak a felsorolt extrákban van különbség. Nekem valahogy ehhez az autóhoz nem illik a csillogó kék, bár szép meg jó, de azért a Duster szerintem legyen fekete, durva külsejű, terepre való. A nagyon csilli-villi dolgok tudat alatt nagyobb óvatosságra ösztönzik a sofőrt, jobban meggondolja, milyen terepen megy végig, s milyen sártócsába gázol. A Duster pedig nem szereti a megfontolt és óvatos terepezést. A sáros utakon, erdőben érzi jól magát, oda meg a luxus bármilyen fokozata teljesen fölösleges. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?