Washington. A legnagyobb amerikai helyi távközlési szolgáltató elismerte, hogy rosszul könyvelt 1,16 milliárd dollárnyi bevételt, ezért 1999-es, 2000-es és 2001-es eredményéről új jelentést készít. A Qwest könyvelési gyakorlatával kapcsolatban már korábban felmerült a gyanú, és már meg is indult a vizsgálat.
Bevallotta bűnét a Qwest
Washington. A legnagyobb amerikai helyi távközlési szolgáltató elismerte, hogy rosszul könyvelt 1,16 milliárd dollárnyi bevételt, ezért 1999-es, 2000-es és 2001-es eredményéről új jelentést készít. A Qwest könyvelési gyakorlatával kapcsolatban már korábban felmerült a gyanú, és már meg is indult a vizsgálat. A cég 26,5 milliárdos adóssággal küszködik, de nem kér csődvédelmet. A Qwest könyvvizsgálója az Arthur Andersen volt. Ugyanakkor, a BBC értesülései szerint a cég a 2002-es előrejelzését is módosítja. A módosítást a cégvezetés szerint nem a hibás könyvelés, hanem a világgazdaság, illetve a távközlési szektor szektor rossz állapota indokolja. A Qwest bejelentette azt is, hogy nem tudja teljesíteni az amerikai szövetségi tőzsdefelügyelet rendelkezését, amely szerint a legnagyobb amerikai vállalatoknak augusztus 14-éig meg kell erősíteniük legutóbbi eredmény-beszámolóikat. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.