Apadó támogatások

Dunaszerdahely. Vegyes érzelmekkel fogadták a dél-szlovákiai nagyüzemi agrártermelők az idei agrártámogatási rendeletet, annak ellenére, hogy a szaktárca a korábbi gyakorlattal ellentétben jobban odafigyel a kistermelők támogatására, és előtérbe helyezte a hitelkamatok bonifikálását.

Dunaszerdahely. Vegyes érzelmekkel fogadták a dél-szlovákiai nagyüzemi agrártermelők az idei agrártámogatási rendeletet, annak ellenére, hogy a szaktárca a korábbi gyakorlattal ellentétben jobban odafigyel a kistermelők támogatására, és előtérbe helyezte a hitelkamatok bonifikálását. Az ok nyilvánvaló: a tavalyinál kevesebb pénz jut az intenzív termelést folytató cégeknek. Végh István, az Ekecs-Apácaszakállas-i Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke lapunknak elmondta: amíg cégük tavaly 5,5 milliós támogatást kapott, addig az idén csak 3–3,5 millió koronára számíthatnak. Bár a növénytermesztésben 500-ról 700 koronára nőtt a szemesek hektáronkénti támogatása, ugyanakkor az egy hektárra eső adóelvonás összege elérte a 900 koronát. Komoly érvágást jelent a szövetkezetnek és az egész régiónak egyaránt, hogy csaknem felére, hektáronként 400 koronára zsugorodott a cukorrépa támogatási összege, 10 fillérrel pedig a tej után juttatott támogatás. Ez járási viszonylatban többmilliós bevételkiesést jelent. A támogatási rendszer a gyümölcságazatnak sem kedvez – az ekecsi 45 hektáros almáskert kevesebb pénzhez jut, mint tavaly. Súlyos gondot okoz 2500 hektár szántón gazdálkodó szövetkezetnek a sertéspiacon kialakult, több mint fél éve tartó válság. Az 5000 darabos sertésállományú cég januárban mindössze 600 darab hízót értékesített, a vártnál 500 ezer koronával kisebb bevétellel. Hasonlóan alakult az eladás februárban is. (csenics)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?