Gazdag évet zártak a Nagymegyeri Csigák

Tisztújítás is történt a rendezvényen, a klub elnöki posztját továbbra is Ollé Sándor tölti be (Kovács Zoltán felvétele)
Nagymegyer |

2022-ben is izgalmas túrákkal, különleges utakkal teli évet zárt a Nagymegyeri Csigák Turisztikai Klub. A több, mint száz taggal büszkélkedő szervezet programjai közt idén is jó pár túra szerepel majd.

A vmslimak.sk weboldalukon nyilvánosan is elérhető a 2023-as évre szóló eseménynaptár, amiben már most 30 szervezett túra szerepel. Három év után találkozhattak most újra, hogy megtartsák az addig minden évben szokásos évértékelőt, ahol a tevékenységük, az éves pénzügyi jelentés és a túrákról szóló élménybeszámolók mellett a tisztújításra is sor került. Elnöküknek idén is Ollé Sándort választották, aki már 2003-tól vezeti a Nagymegyeri Csigák Turisztikai Klubot.

„Három év után tartottuk meg az évzáró gyűlést, mivel többször is törölni kellett a kitűzött időpontokat a korlátozások miatt. Most végre sikerült megvalósítanunk. Az értekezletet hagyományosan minden évben egy vacsora követi, majd pedig zene és szórakozás. Visszapillantottunk a 2022-es évre, statisztikákról is szó esett, a pontos kiadásokról, valamint elmondtuk, hogy hol jártunk és mikor. Később pedig a 2023-as év terveiről beszélgettünk. A vezetőségi választáson újra megválasztottak elnöknek”

– mondta el Ollé Sándor. Tagjaik az ország különféle pontjain élnek, Párkányból, Pozsonyon keresztül egészen Stomfáról is érkeznek hozzájuk a túrázni vágyók.

„Jelenleg 102 tagunk van és 24 akciót szerveztünk tavaly. Köztük kerékpáros túrákat, gyalogtúrákat, teljesítménytúrákat és összesen 620 túrázó vett részt rajtuk. Az új eseménynaptárban szereplő helyek közül most több olyan cél is szerepel, ahol eddig még nem jártunk”

– tette hozzá.Az évértékelő rendezvényre a tagok csaknem fele eljött. Érkeztek Csallóközcsütörtökből, Komáromból, Légről, Dunaszerdahelyről, Csilizradványról, Nagymegyerről és persze Nagymegyer környékéről, Ekecsről és Lakszakállasról is. A klub tevékenységei között találhatóak fiatalabbak és a nyugdíjasok számára is szervezett túrák is. A vacsorán résztvevők aránya is vegyes volt, a harmincévesektől az idősebbekig képviseltették magukat a természetkedvelő túrázók. A városvezetés részéről Estergajoš Mária, Nagymegyer alpolgármestere képviseltette magát, aki már régóta tagja a szervezetnek.

Estergajoš Mária (jobbról), Nagymegyer alpolgármestere már régóta tagja a szervezetnek (Kovács Zoltán felvétele)

„Eljött pár hetven éves és érkezett két nyolcvan éves tagunk is. Természetesen voltak fiatalabbak is. A túrákon például a legfiatalabb a 3,5 éves unokám, aki az utóbbi időben már csatlakozott hozzánk”

– mondta el Ollé Sándor.

A legközelebbi nagyobb túrájukat március utolsó hétvégéjére szervezik, a már minden évben hagyományos Sanyi bácsi-emléktúrát. Sanyi bácsi, idősebb Ollé Sándor volt az, aki még negyven évvel ezelőtt a térségben elsőként szervezett túrákat. Abban az időben az ő túrája volt az évnyitó túra a Dunaszerdahelyi járásban.

Az évértékelőn egymás, a túrákról szóló élménybeszámolóit is végighallgathatták (Kovács Zoltán felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?