Végre megszabadultam a szörnyű élmény hatásától

Történetem nem tartozik a szokásos esetek közé, bár a hozzám hasonló nőket sok minden aggasztja, de leginkább a gyomra. Erős dohányos vagyok, ami szintén odafigyelést érdemelne. A probléma, amit meg kellett valahogy oldanom, ennél sokkal súlyosabb volt.

Történetem nem tartozik a szokásos esetek közé, bár a hozzám hasonló nőket sok minden aggasztja, de leginkább a gyomra. Erős dohányos vagyok, ami szintén odafigyelést érdemelne. A probléma, amit meg kellett valahogy oldanom, ennél sokkal súlyosabb volt. A világ körülöttem kártyavárként omlott össze, amikor tanúja voltam egyik rokonom – szerencsére sikertelen – öngyilkossági kísérletének. A pszichiátriai osztályon kezeltek, de nem sokat javított az állapotomon. Testem felmondta a szolgálatot, nem tudtam rajta uralkodni. A szörnyű esemény után fél évig remegtem, mint a nyárfalevél, pedig gyógyszereket szedtem, és a kezelés közben kezelőorvost váltottam. Kezdetben sokat vártam ettől a változástól, de reményeim hiú ábrándnak bizonyultak. Segítségre volt szükségem, mégpedig gyorsra. Először a kiropraktikusnál próbálkoztam, és ő ajánlotta a biorezonanciát. Áldom a napot, amikor megtudtam, lehet, hogy segíthet rajtam a stressz elleni kúra. Korábban soha nem jártam természetgyógyásznál, és nem sejtettem, hogyan segíthetne rajtam. Már az első kezelés után állapotom olyannyira javult, hogy már főzni tudtam. A második után félelem nélkül leszedtem és visszaraktam az ablakra a függönyt. Egyre jobban éreztem magam. A háztartási munkák nagy részét egyedül, segítség nélkül tudtam elvégezni. Az volt, és ma is az az érzésem, hogy levettek rólam egy terméskövet, amely néhány hónappal ezelőtt, azon a bizonyos napon nehezedett rám.

Gabriella

Olvasónknak az AVON termékét küldjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?