Tesztelik a tbc új gyógyszerét

Rövidebb idő alatt és eredményesebben hat a tbc-s fertőzés leküzdésében egy új antibiotikum, amit a korábbiakkal kombinálva kell alkalmazni.
Flamand kutatók új gyógyszert fedeztek fel, amely a már létező szereknél kétszer gyorsabban hat a tbc-re és az időközben ellenállóvá vált baktériumoknál is hatásos.

Rövidebb idő alatt és eredményesebben hat a tbc-s fertőzés leküzdésében egy új antibiotikum, amit a korábbiakkal kombinálva kell alkalmazni.

Flamand kutatók új gyógyszert fedeztek fel, amely a már létező szereknél kétszer gyorsabban hat a tbc-re és az időközben ellenállóvá vált baktériumoknál is hatásos. Sok szakértő úgy véli, hogy negyven éve nem történt ilyen fontos fejlemény a tbc elleni harcban.

A tbc-t – amelyet az Egészségügyi Világszervezet napjaink egyik legfontosabb közegészségügyi problémájának minősített, hiszen a Föld lakosságának egyharmada számít fertőzöttnek, bár a ténylegesen megbetegedettek száma szerencsére ennek csak töredéke – jelenleg általában négy antibiotikumból álló keverékkel kezelik. Ez a nagy gyógyszermennyiség azonban sokszor kellemetlen mellékhatással jár – különösen, hogy hat-kilenc hónapig kell folyamatosan szedni. Az új felfedezés lehetővé tenné egy gyógyszer kihagyását (azaz már csak három szert kell párhuzamosan alkalmazni), a szedési idő pedig felére rövidülne. (A kísérletek során egyes esetekben már 2-3 hét után kedvező változásokat tapasztaltak a kutatók.) S még egy pozitívum: a szert AIDS-eseknél is alkalmazni lehet. A belga lapok beszámolói szerint az új antibiotikum túlesett az első teszteken, amelyeket egerekkel, illetve egészséges emberekkel végeztek. Ám egy-egy gyógyszer bevezetése hosszadalmas folyamat: ha a további kísérletek ugyanilyen sikeresek lesznek, akkor is csak legkorábban 2008-tól lehet majd kapni az új antibiotikumot a patikákban. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?