Sokat kell inni, de ne édes vizet

Ha keveset iszunk, megbetegszünk, mert a vér sói (kálium, nátrium, magnézium, kalcium) nem hígulnak fel kellő mértékben. Gyengül az összpontosító készség, zavartság és szédülés lép fel.

A belek renyhévé válnak, a vesék nem képesek a vért tökéletesen megtisztítani. A gyógyszerre szoruló emberek esetében ez veszélyes lehet, mert a hatóanya-gok a vérben koncentrálódnak és súlyos mellékhatásokat okozhatnak (pl. szívritmuszavarok, gyomor- és bélpanaszok).

Köztudott, hogy az emberi szervezet 50 százalékát víz alkotja, de ez az arány az izmok esetében akár 75 százalék is lehet. Mivel naponta csaknem 3 liter vizet választunk ki, az elpárolgott mennyiséget pótolni kell, különben a szervezet egyensúlyi állapota megbomlik – mondta bevezetőként dr. Branislav Delej, a szlovák olimpiai csapat vezető orvosa, majd nyomban leszögezte: sajnos a lakosság zöme kevés vizet iszik.

Talán csak a fiatalok isznak eleget, ugyanis amint a vérben csökken a folyadék, a speciális idegsejtek azonnal jelzik az agynak, hogy valamit inni kell. Az idősebbeknél, főleg a 65 éven felüliek azonban a szenzorok csökkent érzékenysége miatt nem érzik a szomjúságot, ezért kiszáradás fenyegeti őket. A szakértők okkal figyelmeztetnek: nem mindegy, mivel pótoljuk a folyadékot. A fiatalok körében közkedvelt édes, szénsavas italok sok felesleges kalóriát és káros foszfátot tartalmaznak, ami a csontok leépülését segíti elő, és nem igazán oltja a szomjat. Korosztálytól függetlenül szorgalmazzák a kellő folyadékfogyasztás fontosságát. – Nagyon fontos a folyadékpótlás testedzéskor, hiszen ilyenkor rengeteg vizet veszítünk. A sport és a nagyobb fizikai munka megnöveli a folyadék- és ásványianyag-szükségletet. A verejtékezéssel nátrium, kálium, kalcium és magnézium távozik, ami bágyadtságot, szédülést, vérnyomáscsökkenést, izomgörcsöt okoz, besűrűsödik a vér és romlik a végtagok vérkeringése. A nehéz fizikai munkát végzőknek és sportolóknak már az erős szomjúságérzet megjelenése előtt gondoskodniuk kell a folyadékbevitelről, a tevékenység előtt és lehetőség szerint közben is negyedóránként egy-két deci vizet ajánlatos elkortyolgatni, a sportolás befejezése után szintén sokat kell inni – figyelmeztetett a sportorvos.

Mit igyunk?

Nem mindegy az sem, hogy miből fedezzük a napi folyadékszükségletet. A tiszta, kifogástalan minőségű ivóvíz a WHO ajánlása alapján minél kevesebb vegyi anyagot tartalmazó, mikrobáktól mentes vizet jelent. Számos kisebb településen a kútvizek minősége emberi fogyasztásra nem alkalmas, csecsemők, kisgyermekek számára pedig egyenesen tilos a magas nitrát, arzéntartalma miatt. Az alkoholban és a kólában található koffein hatására a szervezet jóval több vizet választ ki, mint az elfogyasztott mennyiség, tehát nagyobb lesz a szomjúságérzet, amelynek hatására még több kóla vagy sör fogy. A cukros üdítőitalok más okból ugyan, de ugyanúgy alkalmatlanok szomjoltásra. A bevitt cukor hatására a szervezet vizet tart vissza, amelyet a cukor lebomlása után hirtelen kienged, ennek eredménye ismételten folyadékvesztés lesz.

A vízigény kielégítésére az ásványvizek is alkalmasak. Azokat a tiszta eredetű, természetes, a föld védett rétegeiből származó vizeket nevezzük ásványvizeknek, amelyek gazdagon tartalmaznak fontos ásványi anyagokat és nyomelemeket. Ezek kalóriamentesek, tehát nem kell aggódni a feleslegesen magunkhoz vett plusz kalóriák miatt és általuk a szervezet számára könnyen feldolgozható és beépíthető formában biztosítható a szükséges kalcium, magnézium, kálium, fluor vagy más ásványi anyag. Az ásványvizek vásárlásakor a címke tájékoztat a folyadék összetételéről – érdemes tanulmányozni, hogy a pénzünkért egyszerű „szódát”, vagyis szénsavas, palackozott ivóvizet, vagy értékes ásványokat is tartalmazó ásványvizet veszünk-e.

Jó tudni

A gyümölcslevet naponta, az ásványvizet hetente-havonta váltsuk.

Kávéfogyasztás után mindig igyunk egy pohár vizet. A kávé ugyanis vízhajtó, a folyadékot pótolni kell.

Hasmenéskor a kiszáradás ellenszere az ásványi anyagok és a folyadék pótlása. Legideálisabb, ha erre a célra gyógyszertárban kapható oldatot vásárolunk, vagy házilag készítjük el a következőképpen: 1 liter forralt vízben feloldunk 1 teáskanál sót és 8 teáskanál cukrot, majd negyedóránként egy pohárral elkortyolunk belőle.

A lázas ember számára is kötelező a rendszeres folyadékpótlás. A 38 C-fok felett felgyorsul a szervezet anyagcseréje, sokkal intenzívebben égeti a tápanyagokat. A verejtékezéssel elveszített folyadékot szintén folyamatosan pótolni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?