Meg lehet előzni a rákot!

A rák rettegett betegség. Szinte minden emberben felmerül időnként a gondolata, de gyorsan elhessegeti az ijesztő lehetőséget. Sokan vannak azonban, akiknek családjában halmozottan fordult elő a betegség, és ezért tartósan aggodalmaskodnak. Úgy érzik, elkerülhetetlenül les rájuk a végzet: „örökölték” a rákot, és csak idő kérdése, hogy mikor lesznek betegek.

Először is szögezzük le: a rák maga nem örökölhető. Tagadhatatlan viszont, hogy az öröklött (genetikus) hajlamnak szerepe lehet a betegség kialakulásában. A hajlam azonban nem végzetszerű! Sok mindent tehetünk egészségünk megőrzése, a rettegett kór megelőzése érdekében.

Ha egy betegséget meg akarunk előzni, jó (lenne) minél pontosabban tudni az okát. A rákról azonban csak annyit tudunk biztosan, hogy nem egyetlen ok következtében alakul ki, több tényező együttes hatásának következménye.

Az élő szervezet állandóan megújul, az elhalt sejtek pótlódnak. Leggyorsabban a vérképző rendszer sejtjei alakulnak újra. Naponta sejtek százezrei pusztulnak el és képződnek. Az emberi szervezet több billió sejtből épül fel, nem csoda hát, hogy naponta mintegy 100-200 tumoros sejt is képződik. Az emberi szervezet hihetetlenül kicsiny hibaszázalékkal dolgozik, de mégiscsak hibázik. Normál állapotban az immunrendszer a tumoros sejteket felismeri és elpusztítja.

Mi van, ha nem?

A rosszindulatú daganat lényege, hogy sejtburjánzás, neoplazma jön létre. Ez olyan szövetszaporulat, amely nem követi az egészséges szervezet sejtjeinek növekedését és szaporodási szabályait. ĺgy kóros sejthalmaz jön létre, amely bizonyos nagyság elérése után kifekélyesedik és szétesik. A daganat a szervezet maradandóan megváltozott sejtjeiből felépülő kóros szövetburjánzás, amelynek növekedése a kiváltó ok megszűnése után is, állandóan, a gazdaszervezet haláláig folytatódik. A tudomány mai állása szerint ennek feltehetően egy információzavar az oka: az immunrendszer nem tudja felismerni a kóros sejteket, és ezért nem tud ellene védekezni.

Mi lehet az ok?

A daganat kialakulásában fontos szerepet játszik a szervezet ellenálló-képességének csökkenése, a különböző vegyi és fizikai ártalmak, amelyeket a kemikáliák túlzott használata okoz, de jelentősek bizonyos lelki tényezők is.

Ezek egy részét nem, vagy alig-alig tudjuk elkerülni.

A forgalmas, szennyezett levegőjű városrészekben lakók is kénytelenek levegőt venni. Elkerülhető azonban a dohányzás, mely jelentősen növeli a tüdő- és gégerák gyakoriságát. A kozmikus háttérsugárzásnak valamennyien ki vagyunk téve. A kilyukadt ózonréteg a korábbinál jobban átengedi az ibolyántúli sugarakat. Ezért kerüljük a túlzott napozást, mert az fokozza a bőrrák veszélyét.

Csak nemrégiben kezdték az étrendet, a táplálkozást a rák lehetséges okai közé sorolni. Kimutatták, hogy összefüggés van néhány – főként emésztőszervi – rákfajta előfordulása és az étrendben szereplő zsír mennyisége között, s úgy tűnik, hogy a súlyfelesleggel rendelkező egyének fogékonyabbak a megbetegedésre. Mindenesetre táplálkozzunk minél egészségesebben, fogyasszunk sok vitamin- és rosttartalmú zöldséget, gyümölcsöt, csökkentsük a zsír mennyiségét. Súlyfeleslegünktől pedig más betegségek (pl. a magas vérnyomás, a cukorbetegség) megelőzése érdekében sem árt megszabadulni.

Az öröklött hajlam és a környezeti tényezők hatásának különválasztása korántsem egyszerű, egyértelmű dolog. Ugyanis az, hogy egy családban halmozódik a rákos megbetegedés, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy öröklött hajlamról beszélhetünk. Hiszen a család tagjai ugyanazt a levegőt szívják, ugyanazt a vizet isszák, és legalábbis hasonló módon táplálkoznak. Mindenesetre azok, akiknek a családjában több rákbetegség fordult elő, fokozottan figyeljenek az egészséges életmódra.

Az immunrendszer rendkívül fontos szerepet játszik a rák kialakulásában. Mindenkinek a testében képződnek ugyanis időről időre kóros sejtek, ezeket azonban a megfelelően működő immunrendszer azonnal felderíti és megsemmisíti. Az immunrendszer gátolt, csökkent működése viszont nagymértékben elősegíti a rák kialakulását.

A stressz pedig hozzájárulhat az immunrendszer gyengüléséhez, s ezáltal a rák kialakulásához. Számos daganatos beteg számolt be arról, hogy a rák felfedezését megelőző egy-két évben valamilyen súlyos lelki trauma érte (közeli hozzátartozó – főként házastárs vagy gyermek – halála, válás, nyugdíjazás, munkanélküliség stb.).

Mivel a rák kialakulásában közrejátszó valamennyi tényezőt nem kerülhetjük el, rendkívül fontos a minél koraibb felismerése. Sokan úgy vélik, hogy a rák diagnózisa egyenlő a halálos kimenetellel. Éppen ezért – annak ellenére, hogy szoronganak, aggódnak egészségük miatt – struccpolitikát folytatnak: gondosan kerülik az orvost, nehogy „véletlenül” találjon valamit.

Pedig az idejekorán felfedezett betegség az esetek túlnyomó többségében gyógyítható! Igen ám, de az idejekorán azt jelenti, hogy a betegséget lehetőleg még a tünetek, a panaszok kialakulása előtt fel kell fedezni. Erre szolgálnak a szűrővizsgálatok, melyek segítségével ugyanis az egészen korai, ún. 0 stádiumú rákot is fel lehet fedezni, amikor a gyógyulás valószínűsége csaknem 100 százalék. (Sz. J.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?