Bár a világ összes férfijának 80 százaléka „érintetlen”, a nyugati férfiaknak közel 35 százaléka körülmetélt. 1999-ben az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia megállapította, hogy nincs orvosi bizonyíték, ami kívánatossá tenné a fiúgyermekek csecsemőkori körülmetélését, sőt, az eddigi szokásoktól eltérően már nem is javasolják.
Körülmetélés: pro és kontra
Mi is a körülmetélés?
A körülmetélés sebészeti beavatkozás, amely során a fiúgyermek péniszéről eltávolítják az úgynevezett előbőrt. Ebben a fiatal korban az előbőr még finoman tapad a péniszhez, ezért kell hosszában bemetszeni ahhoz, hogy levághassák.
Miért metéltetik körül a szülők fiaikat?
A legutóbbi néhány évtizedben a körülmetélés egyre elterjedtebb lett, mondván, csökkenti a húgyúti fertőzések kialakulásának kockázatát a gyermek első évében, de a legújabb amerikai kutatások eredménye szerint erre nincs bizonyíték. Egyébiránt ezt a betegséget teljesen biztonságos úton és hatásosan lehet antibiotikummal is kezelni. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt állítja, hogy az előbőr levágásával normális, egészséges szöveteket távolítnak el, amelyek segítenének a húgyúti fertőzések kialakulásának megelőzésében. Az akadémia tagadja, hogy a körülmetélés javítaná a higiénét és azt, hogy az érintetlen péniszt nehezebb tisztán tartani. Néhány, a körülmetélést támogató orvos és szakértő szerint a beavatkozással csökkenthető a szexuális úton terjedő betegségek átvitele. Ez a megállapítás a 2002-ben Barcelonában rendezett AIDS-konferencián hangzott el, majd a tanulmány a szaksajtóban is napvilágot látott. Eszerint az érintetlen férfiak kétszer, sőt olykor nyolcszor több esetben szereznek HIV-fertőzöttséget, szifiliszt és lágyékfekélyt, mint a körülmetéltek. Természetesen a tanulmány szerint náluk a kockázati tényező is magasabb. Számos tanulmány azt bizonyítja, hogy az érintetlen férfiak körében sokkal több esetben fejlődik ki péniszrák. A körülmetélést támogatók úgy gondolják, hogy ennek a betegségnek a kialakulása megelőzhető lenne a rutinbeavatkozás elvégzésével.
Vallási és etikai okok
A zsidók, a muzulmánok és néhány afrikai törzs a férfiak körülmetélésének vallási jelentőséget tulajdonítottak. A muzulmánoknál röviddel a születés után kerül sor a beavatkozásra, míg az afrikai törzseknél a pubertás időszakában végzik a rituális körülmetélést, így a fiúgyermek a férfikorba léphet. A zsidók számára ez az Isten és Ábrahám közötti szövetséget jelképezi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.