Jelige: E-né. „Több hónapja fáj az állkapocsízületem. Pozsonyban is voltam kivizsgáláson, gyógyszert is szedtem, még sincs javulás, sőt a helyzet egyre rosszabb. Puha étel fogyasztásakor is fájdalmaim vannak.“
Ha fáj az állkapocs
Ezek a mozgások kezdetben csak rossz szokások, de a későbbiekben tudatalattivá, automatikusakká válnak. A háttérben tehát feszültség, idegesség áll, ezek okát kell felderíteni, megszüntetni. Az ilyen parafunkciók és az esetleges kóros, rendellenes harapás és rágás annyira túlterhelheti az állkapocsízületet, hogy az nem képes regenerálódni.
A másik fő ok a fogsorok rossz érintkezése, a rossz rágási szokások. Ennek oka egyrészt a fogkopás, de sokkal gyakrabban az, hogy a beteg elveszíti rágófogait, s aztán az első fogaival kénytelen rágni. Ha az első fogakkal rágunk, teljesen más módon terheljük az állkapocsízületet és a rágóizmokat. Az ízületi fej kényszerpályán van, s ez bizony néha súlyos fájdalmakat okoz.
Most beszéljünk arról, hogyan lehet a bajokon segíteni. Elsősorban a stresszhelyzetet kell feloldani. Ehhez néha pszichológus vagy pszichiáter segítségére is szükség lehet.
Ezzel párhuzamosan ellenőrizni kell, nincsenek-e egymásba ékelődve a szembelévő fogak. Ha igen, ezt meg kell szüntetni. Fájdalmatlan fogorvosi beavatkozásról van szó. Ezt követően harapásemelő sínnel ki kell mozdítani az állkapcsot a beékelt rossz helyzetből. A harapásemelő sínt az elején éjjel-nappal kell viselni, a későbbiekben csak éjjel. (Kedves olvasónknak is ilyet ajánlottak Pozsonyban. Itt mondom el, hogy az ilyen sínt a fogorvos készítteti el a fogtechnikussal.)
A fogorvosánál kell jelentkeznie, lenyomatot fog készíteni a fogsoráról, s a fogtechnikus elkészíti a sínt. Patikában ilyet nem lehet beszerezni, ezért utasították őt el ott.) Ezzel párhuzamosan gyógyszeres kezelést is kell alkalmazni.
Izomgörcsoldókat, fájdalomcsillapító vagy gyulladáscsökkentő hatású gyógyszereket kell szedni. Közben fizikoterápiára is kell járni, ahol elektroterápiát, jontoforézist, ultrahangkezelést stb. végeznek. A gyógyítás következő fázisában aztán pótolni kell a hiányzó fogakat, s új, helyes rágási szokásokat kell kialakítani. Az esetek túlnyomó többségében ez a kezelés sikeres. Sebészi beavatkozásra csak súlyos, az ízületi tokban meglévő, visszafordíthatatlan kóros elváltozások esetén van szükség, s akkor, ha az előbb leírt konzervatív kezeléssel nem érhető el kielégítő eredmény.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.