Falánkság helyett mértékletességet!

A húsvét az év második olyan ünnepe, amikor az asztal tele van finomabbnál finomabb falatokkal, mintha két gyomrunk lenne. A salátákból, füstölt húsból, süteményből és alkoholból könnyen a szükségesnél többszörös energiamennyiséggel látjuk el a szervezetet.

A húsvét az év második olyan ünnepe, amikor az asztal tele van finomabbnál finomabb falatokkal, mintha két gyomrunk lenne. A salátákból, füstölt húsból, süteményből és alkoholból könnyen a szükségesnél többszörös energiamennyiséggel látjuk el a szervezetet. Mintha az ünnepekre megnőne a gyomrunk, pedig az ellenkezője az igaz. Mivel ilyenkor kevesebbet mozgunk, otthon ülünk a tévé előtt, az energia leadása sokkal kisebb, mint máskor. A nagyobb mértékletesség jót tenne.

Már Hippokratész is rájött a táplálkozás és az élet hossza, valamint a túlsúly és a korai halál közötti összefüggésre. Az egyház a falánkságot a 7 fő bűn között tarja számon.

A táplálkozás létszükségletünk, de veszélyes szokássá válhat, amellyel helytelenül az unalmat űzzük el, vagy létkérdéseket próbálunk vele megoldani. Sokan nem akkor kezdenek enni, amikor valóban éhesek, hanem akkor, amikor meglátják az ételt. Nem tudnak ellenállni a kísértésnek és győznek az ínycsiklandozó illatok. Erről tanúskodnak az utóbbi időben egyre jobban túlzásba vitt bevásárlások. Hasonló probléma az evés abbahagyása. A teltségérzet ugyanis csak néhány perc múlva áll be. Ezért együnk lassan, ne nagyokat nyeldesve, és akkor hagyjuk abba, amikor a legjobban ízlik. Különben sokkal többet fogyasztunk, mint amennyire a szervezetnek szüksége van. És egy idő után jelentkezik a túlsúly.

Melyek az akut falánkság tünetei?

Mindenki másképp reagál az étel mennyiségére. Ha a fiatal, egészséges ember alkalomadtán túl sokat eszik, könnyebben ledolgozza, mint az idős. Ha tele van a gyomor, nyomás keletkezik benne, görcsök, égetés, böfögés, a gyomorsav visszaáramlása, rosszullét, hányás, fejfájás jelentkezik. További komplikációk is felléphetnek: vesegyulladás, eperoham. Egyes krónikus betegségben szenvedők komolyabb panaszokra és számíthatnak. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy rövid koplalás után tartson néhány napos diétát. Fogyasszon könnyű ételt, igyon teát, egyen piskótát, majd fokozatosan szoktassa szervezetét a tejes teához és a leveshez.

A legjobb megelőzés a mértékletesség. A tavaszi ünnepek alatt is gondoljunk erre. A korszerű gasztronómia számos érdekes ételt kínál azokból a nyersanyagokból, amelyek nem terhelik meg az emésztőrendszert. A füstölt húsos majonézes saláta helyett könnyű joghurtos öntettet készítsünk, a sült halat párolt zöldséggel fogyasszuk, torta helyett gyümölcspoharat tálaljunk. Mindezt „csak” azért, hogy az ünnepet egészségben éljük túl.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?