Az európaiak millióinak alacsony a D-vitamin-szintje

D-vitamin k

Becslések szerint az Európai Unió országaiban körülbelül 66 millió ember D-vitamin-hiánnyal küzd. Mint ismeretes, ez a vitamin nemcsak a csontok helyes fejlődésében és táplálásában, hanem a légúti betegségek megelőzésében is fontos szerepet játszik. A Csontritkulás és a Csontok Anyagcsere-betegségeinek Szlovákiai Társasága ezért nemcsak a D-vitamin-hiány, hanem a vele összefüggő csontbetegségek megelőzésére és kezelésére igyekszik felhívni a figyelmet.

Az Európai Bizottság által finanszírozott eddigi legnagyobb tanulmány, amely az EU-tagállamokban gyűjtötte össze az adatokat a D-vitamin-szintről, megerősítette, hogy a népesség nagy része ennek a vitaminnak a hiányával küzd. Ugyanez derült ki azon a földrajzi szélességen is, ahol pedig feltételezték, hogy elegendő az UVB-sugárzás és elegendő D-vitamin képződik. „Fontos, hogy nemzetközi szinten határozzák meg az ajánlásokat és teszteljék a lakosság specifikus csoportjait, kezelésüket, a megelőzést és az azt követő ellenőrzést” – emeli ki dr. Juraj Payer professzor, a társaság elnöke.

Nagyobb a csonttörés kockázata

A D-vitamin-szint csökkenésével párhuzamosan megnő a csonttörések kockázata, ezért a csontritkulással küzdő betegek kezelésének nemcsak a mész, hanem a D-vitamin pótlása is fontos része. Bár a csontritkulás pontos oka még nem teljesen ismert, kialakulására nagymértékben hat a magas életkor és a változókor. „A csonttömeg mennyiségének körülbelül 60 százaléka genetikailag adott. Ezért ha az anya csontritkulás okozta törést szenved, nagy a veszélye annak, hogy a leánygyermek is csontritkulásban fog szenvedni” – mondja dr. Soňa Dubecká reumatológus, a társaság alelnöke. A szakember szerin az oszteoporózis kialakulásához az egészségtelen életmódon kívül (beleértve a nem kielégítő táplálkozást és a mozgás hiányát), de a túlzott alkohol- és koffeinfogyasztás, valamint a dohányzás is hozzájárul. Ám néha az oszteoporózis kialakulása nem csak a genetika és az életmód kérdése. „Vannak olyan betegeink, akiknél más súlyos betegség vagy gyógyszerhasználat miatt alakult ki a csontritkulás” – teszi hozzá a szakember.

A gyerekek sem kivételek

A felnőttkorban jelentkező csontritkulás nemegyszer a gyermekkorban gyökerezik. Ezért figyelmeztetnek az orvosok a gyerekek és fiatalkorúak esetében a kalcium és a D-vitamin megfelelő pótlásának fontosságára.

„A mész legjobban a test növekedési szakaszában szívódik fel, 75 százaléka hasznosul ilyenkor. Felnőttkorban a bevitt kalcium körülbelül 20–40 százalékát tudja a szervezet hasznosítani” – magyarázza dr. Ľudmila Podracká professzor asszony, a Gyermekbetegségek Országos Intézete gyermekoszteológiai központjának alapítója. Figyelmeztet: a tej nélküli étrend csak körülbelül 500 mg kalciumot tartalmaz, ami a 3 éves korú gyerekek ajánlott napi mennyisége. A kor előrehaladtával megnő a szervezet igénye, így a 9 évnél idősebb gyerekeknek naponta 1300 mg kalciumot kellene fogyasztaniuk.

Eszter esete

A gyerekeket sem kerülik el a csontbetegségek. Példaként említjük a nyolcéves Eszter esetét. „Amíg nem kezdett el járni, semmi nem utalt arra, hogy nincs rendben valami. Az ortopédiai kivizsgálás és az azt követő ellenőrzés igazolta, hogy Eszter o-lábai az angolkór következménye” – meséli a kislány édesanyja, majd hozzáteszi, hogy a családban senkinél nem diagnosztizálták ezt a betegséget. A jól megválasztott kezelésnek köszönhetően sikerült elérni, hogy kislány lába ne görbüljön tovább. „Eszter kezelése nagyon drága, de az egészségbiztosító háromhavonta kivételt tesz. Legalább a felnőttkorig tart majd a kezelés, de az is lehet, hogy az élete végéig. Ezt ma még az orvosok nem tudják pontosan megmondani” – teszi hozzá az édesanya.

Mi micsoda?

Csontritkulás: a csontképződés lelassul, leépülése fokozódik, ezért a csonttömeg csökken, az összetétele pedig romlik. A folyamat fokozott csonttörési kockázattal jár.

Angolkór: hiánybetegség, amelynek okozója a csontok csökkent mineralizációja és kalciumtartalma. Jellemzően D-vitamin-hiány áll a hátterében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?