A túlsúlyosakat segíti a kampány

Szlovákiában 1,5-2 millióra tehető a túlsúlyos vagy kövér emberek száma. A vészharangok kongatása mellett a szakértők megpróbálnak tanácsadással, különféle programokkal harcolni ellene, kihangsúlyozva: a jelenség nemcsak az egyént károsítja, hanem hihetetlenül magas egészségügyi kiadásokat is okoz.

Noha egyre több fiatal és középkorú súlyfelesleget cipel, mintha nem tudatosítanák eléggé az egészségügyi következményeket: a légszomj, a kellemetlen izzadás, a rossz alvás, a depresszióra való hajlam, a kirekesztettség után fellépő, az életet is fenyegető szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a cukor- és epebetegségek, illetve az ízületi bántalmak, a daganatos megbetegedések kialakulását. „Évek óta hangsúlyozzuk, hogy a túlsúly és az elhízás nem csak kozmetikai probléma, tehát nem kizárólag azért szorgalmazzuk a fogyást, hogy a tükör olyan képet mutasson, amilyet várunk. Az obezitológiai központokban kezelt és a Reduktip testsúlykarbantartó programot vállaló betegek a megmondhatói, hogy bár életük során számtalan „holtbiztos“ fogyókúrás módszert próbáltak ki, tartósan soha nem fogytak le. Rávezettük őket arra, hogy az egészséges, csökkentett kalóriatartalmú étrenddel, rendszeres mozgással, életmódváltással és gyógyszeres támogatással érhető el az 5-10 százalékos tartós súlycsökkentés, s ezáltal minimalizálhatók az egészségügyi kockázatok. Európában a lakosság 10-40 százaléka, Szlovákiában a férfiak 16-22 százaléka, a nők 20-25 százaléka elhízott. A WHO legutóbbi jelentése szerint az USA-ban és Európában a kórosan kövér emberek száma meghaladja a 70 milliót, további 165 millióan pedig elhízottak. A fiatal férfiaknál a halálozási okok közül a kövérség a második helyen szerepel - utalt a veszélyekre dr. Ivan Majerčák, a Túlsúly Elleni Liga elnöke.

Némi derűlátással számolt be az obezitológiai rendelők iránti növekvő érdeklődésről, hiszen míg 5-6 évvel ezelőtt naponta csak 2-3 beteg igényelte a szakorvos segítségét, jelenleg hatan–nyolcan érdeklődnek a testsúlykarbantartó program iránt. A világ fejlett országaiban összehasonlító tanulmányok segítségével mutatták ki, hogy ha sibutramin hatóanyagú gyógyszerrel segítik a halmozott kórokban szenvedő beteg fogyását, nemcsak panaszai enyhülnek, hanem kezelési költségei is jelentősen csökkennek. Csehországban, ahol még nem sikerült megreformálni az egészségügyet, a túlsúlyos cukorbetegek esetében a gyógyszert mégis az egészségbiztosítók térítik. Szlovákiában, feltehetőleg pénzhiány miatt a biztosítók nem ismerik el az elhízást önálló kockázati tényezőként, s a csekély mellékhatással bíró, megfontoltan alkalmazott korszerű, ám sokak számára megfizethetetlen fogyasztó gyógyszerek árának fedezéséhez nem járulnak hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?