Damoklesz kardja

Eddig Damoklesz kardjaként még csak ott lebegtek a kis vágóhidak, húsüzemek és egyéb élelmiszer-feldolgozóipari vállalkozások fölött az Európai Unió élelmiszerhigiéniai követelményei által meghatározott előírások, napjainkra azonban végérvényesen egyértelművé vált, hogy rövidesen le is csapnak rájuk, lévén hogy ezeknek a vállalkozásoknak a zöme nem tudja, nem képes teljesíteni az unió által az élelmiszertermelésben meghatározott higiéniai és egyéb technológiai illetve műszaki követelményeket. „Sajnos”, kiderült, hogy az unió valóban komolyan veszi azt, amit előír, állít vagy szabályoz, s noha az élelmiszergyártóink már hosszabb ideje tisztában voltak ezekkel a követelményekkel, jó hazai szokás szerint talán nem vették túlságosan komolyan, vagy valamilyen újabb kivételekkel számolva abban bíztak, hogy talán mégsem eszik majd olyan forrón ezt az unós kását, de tévedtek. Az már csak csekély vigaszt jelenthet, hogy az ágazatban uralkodó pénzügyi állapotok miatt valószínűleg erre nem is volt esélyük, hiszen a követelményeknek való megfelelés beruházási igényeit úgysem tudták volna előteremteni, fedezni.

Sajnos, azonban mint minden agrárágazati ostorcsapás, várhatóan ez is nemcsak az élemiszeripari vállalkozásokon csattan, hanem újra a termelők hátára is jut majd belőle. Ma még ugyan nem lehet előre megmondani, hogy mi lesz a sorsuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem kapják meg az uniós működési engedélyt, de nagy többségük várhatóan jobbik esetben profilt vált, vagy tönkremegy. Vajon hány százra tehető például az országban az olyan kisebb-nagyobb vágóhidak száma, amelyek az uniós belépés után kénytelenek lesznek lehúzni a rolót? S a hazai ágazat eddigi fizetési szokásainak, fegyelmének ismeretében vajon ki mondja meg, hogy ezek a vállalkozások hogyan fogják rendezik az eddig átvett állatok utáni számláikat. Az állattenyésztéssel foglalkozó termelők joggal tartanak attól, hogy a bezárásra kerülő vágóhidakkal újabb százezrek, milliók úsznak majd el a felszámolásra ítélt vállalkozások csődeljárási csatornáin. Az ugyanis nem titok, hogy a hazai számlafizetési gyakorlat alapján az állatartók többnyire csak futni fognak a pénzük után. Egyelőre azonban nem tehetnek semmit, hiszen a vágásra érett állatokat ezután is mindenképpen értékesíteniük kell valahol. A legnagyob veszély ebből a szempontból főleg a falusi kistermelőket fenyegeti, hiszen ők többnyire alkalmi felvásárlók vagy beszállítók révén adják el állataikat. A bevezetőben említett Damoklesz kardja egyetlen vágással nemcsak a feldolgozók, hanem számtalan állattartó kistermelő nyakát is elvághatja.