<p>Pozsony. Csehországban már elterjedt, hozzánk még csak most gyűrűznek be a közúti balesetekre szó szerint vadászó asszisztensi szolgáltatásokat nyújtó, úgynevezett balesetvadász cégek(crash hunters), melyek számos esetben hamarább érkeznek a helyszínre, mint a biztosítótársaságok megbízottjai.</p>
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
„A kötelező gépjármű-biztosítási díjban benne szerepelnek az asszisztensi szolgáltatások, azonban a magáncégek gyors segítségéért fizetni kell. Ezt a balesetet szenvedett sofőrök nem mindig tudatosítják, idegességükben a helyszínre érkező cégek munkatársaival gondolkodás nélkül aláírják a szerződést és csak utólag jönnek rá, hogy bizony fizetniük kell. Ráadásul tevékenységük nincs törvényileg sem tisztázva” – mondta Jozefína Žáková, a biztosítótársaságok szövetségének vezérigazgatója.
Miroslav Doležal, a cseh asszisztensszolgálatok szövetségének vezetője, a Mondial Assistance társaság vezérigazgatója közölte: Csehországban az ún. crash hunterek döntő többsége tisztességesen dolgozik, azonban az információt nyújtó forrásaik (nem egy esetben a tűzoltóság, a közúti rendőrség emberei) működtetése, továbbá a stresszhelyzetben levő járműtulajdonosok helyzetével történő esetleges visszaélés kétségeket kelt. Csehországban átlagosan 3500–5500 cseh koronát (140–220 euró) kérnek a gyors ügyintézésért a balesetvadász-társaságok.
A sofőrök közvetlen karambol után gyakran megfeledkeznek róla, hogy a kötelező balesetbiztosítás rendszerint tartalmazza az asszisztens-szolgálatok segítségét, s a balesetvadászok épp ezt használják ki. „Ilyenkor csak a kliensen múlik, melyik segítséget fogadja el a kritikus helyzetben” – fűzte hozzá Žáková.
Csehországban a biztosítóknak jóval több tapasztalata van a balesetvadászokkal. „Körülbelül öt–hat évvel ezelőtt jelentek meg ezek a vállalkozók. Nagyon ügyelnek arra, hogy betartsák a vonatkozó törvényeket. Etikai szempontból megkérdőjelezhető a tevékenységük, ugyanis nagyon gyakran nyomást gyakorolnak a stresszhelyzetben levő sofőrre, hogy meggyőzzék, a balesetvadász szolgáltatása a legjobb megoldás” – mondta Doležal.
Szlovákiában körülbelül 2,5 millió gépjármű van regisztrálva, ebből 2,34 millióra kötöttek kötelező biztosítást; tehát körülbelül 160 ezer gépkocsinak nincs biztosítása. A biztosítóknak évente körülbelül 110–120 ezer káresetet jelentenek, ebből a rendőrséget 12 ezer esethez hívják ki.
A vonatkozó törvények szerint a rendőrséget akkor kötelesek a helyszínre hívni a baleset résztvevői, ha a karambol során keletkezett kár túlléphette a négyezer eurót, ha valaki megsérült, vagy ha a sofőrök nem tudnak megegyezni, ki a hibás. Balesetbiztosítása az országban a gépkocsik 15–20 százalékának van, fejlett európai országokban ez a mutató 60–70 százalék között mozog. (só, dp)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.