Kodiaq Sportline: a látszat néha csal

Kodiaq Sportline

A Kodiaq külsejének nagyon segített a Sportline változat, ebbe az új ruhába öltözve a Škoda legnagyobb SUV-je igazán mutatós. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy bár a modell már megszokott látvány a szlovákiai utakon, megállás nélkül forogtak utána a járókelők. S bár az elnevezés sportos autót és élményt ígér, a gyakorlat igazolta, hogy a Sportline esetében elsősorban a külső az, ami sportos.

A modell nem is szólhat teljes egészében sportos vezetésről, ezt a feladatot ugyanis a Kodiaq készülő RS változata fogja magára vállalni. Így aztán a Kodiaq Sportline elsősorban a dizájnról és a gazdag felszerelésről szól. A sportos hangulat kívül és belül egyaránt érzékelhető. Az utastérben a nagy 9,2 colos érintőképernyő dominál, amelyről hiányoznak a klasszikus tekerő gombok – ez például olyan dolog, amit nem tudok megszokni. A rendkívül kényelmes, integrált fejtámlával és Alcantara bevonattal rendelkező sportos üléseket díjazni fogják, igazán kényelmesek és stabilan megtartják a hátat az élesebb kanyarokban. Aztán van még kétzónás klíma, kulcs nélküli nyitás és startolás, adaptív LED fényszórók és folytathatnám a sort. A felszerelés igazán gazdag.

Erős benzinmotor

A tesztelt modell motorházában a legerősebb benzines erőforrás volt hétfokozatos automata váltóval kombinálva. Ez az a motor, ami igazán illik a Kodiaqhoz, még akkor is, ha sportos vezetési élményt Sport üzemmódban sem tud igazán elővarázsolni. Arra viszont, hogy előzésnél energikusan meglódítsa az autót, abszolút elegendő. Bár sokan azt vallják, hogy ha nagy SUV, akkor kizárólag dízelmotorral, szerintem ez az erős benzinmotor sem fog csalódást okozni. Körülbelül 8 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/órás sebességre, az autó súlyát viszont a gyorsulásnál megérzik. Ezért van az, hogy a klasszikus forgalomban a kétliteres benzinmotor elegendő, de nem ezzel fogják megdönteni a versenypályák gyorsasági rekordjait.

A 320 Nm-es forgatónyomaték már 1500 fordulattól elérhető, s egészen 4000 fordulatig tart. Egy hét alatt 9 literes fogyasztást értem el, városon kívül egy kis igyekezettel az egy literrel alacsonyabb értékek is reálisak, sztrádán, 140 km/órás sebességnél viszont 10 literes fogyasztással kell számolni. A motor egyébként nagyon jól hangszigetelt, bár városi tempóban azért itt-ott hallat magáról. Ilyenkor lehet észrevenni, hogy más benzines erőforrásokhoz képest valamivel durvább hangja van. Sztrádán viszont inkább a süvítő szelet fogják hallani, mint a motor berregését.

Érdekes

Škoda Kodiaq Sportline 2,0 TSI

Hengerűrtartalom 1968

Váltó 7-fokozatos automata

Meghajtás 4x4

Teljesítmény 132 kW/5000 fordulatnál

Forgatónyomaték 320 Nm/1500–3940 fordulatnál

Végsebesség 207 km/ó

Fogyasztás városban 9,1 l/100 km

Fogyasztás városon kívül 6,4 l/100 km

Kombinált fogyasztás 7,4 l/100 km

Hossz./Szélesség/Magasság 4700/1882/1655

Csomagtér térfogata 650–835/2065 l

Üzemanyagtartály térfogata 60 l

Modell alapára 28 140 euró

A tesztelt modell ára 43 879 euró

A margóra jegyzem meg, hogy a motorok tesztelése miatt a benzines erőforrások jelenleg nem szerepelnek a Kodiaq Sportline kínálatában, ám a márka képviselői hangoztatták: mindezt csak ideiglenesen, a tesztelés befejezése után már néhány héten belül – információink szerint szeptember közepén – ismét elérhetők lesznek. A sportos vezetésen az adaptív futómű próbál segíteni. Míg a Comfort üzemben a Kodiaq egy hömpölygő anyahajóra emlékeztet, amely ideálisan elnyeli az utak egyenetlenségeit, addig a Sport aktiválása után az autó mintha teljesen megváltozna. A futómű sokkal merevebbé válik, amit tiszta, egyenes aszfaltúton fognak a leginkább értékelni.

Kanyarokban ugyanis nem fog annyira dülöngélni az autó, az adaptív futómű valóban jó munkát végez. Választható még az off-road üzemmód is, de őszintén: minek? Nem tudom elképzelni, hogy valaki ilyen külsejű autóval sáros, kavicsos, dombos útnak vág neki.

Összegezve

A Kodiaq Sportline kivitelezésben a nagy SUV egyik legszebb változata. A legerősebb benzinmotor átlagos vezetésre, dinamikusabb előzésre elegendő, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy sportos vezetési élménytől azért messze van ez az autó. Legnagyobb előnye az exkluzív külső és a rendkívül gazdag felszerelés, de így mindenestül a Kodiaq nem éppen olcsó mulatság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?