Jó, ha van egy autó, aminek örülhet a sofőr

f

Ha azok közé az emberek közé tartozik, akik szeretnek összeadni, számolgatni, órákon át válogatni és összehasonlítani, akkor próbáljon egy városi crossovert választani magának, s garantálom, hogy néhány napig nem fog unatkozni, olyan gazdag jelenleg a kínálat. Miért is ne eshetne végül a választás az új Renault Capturra?

A Captur 2013-ban mutatkozott be, abban az időben még úgymond úttörőnek számított a kis városi crossoverek közt. Azóta viszont már másfél millió darabszámban kelt el, s az aktuális generációja egy magabiztos, sajátos imázzsal rendelkező autó.

Nagy előrelépés

A franciák az utóbbi években igazolták, hogy az 
autók külsejével varázslatos dolgokra képesek, s ennek egyik mintapéldája a Captur. Tény, hogy formái alapvetően az előző generációra épülnek, a tervezők mégis finomítottak a vonalvezetésen, minek köszönhetően egy igazán mutatós autót tudtak a piacra dobni.
Nemegyszer épp az 
autó külsején múlik az adott modell sikere. Ez a Captur szerintem a vásárlók lehető legszélesebb skáláját képes megszólítani, nőknek és férfiaknak, fiataloknak és időseknek egyaránt tetszetős lehet ez az univerzális forma.

Ami külön öröm, hogy az utastér sem rontja el az első benyomást, épp ellenkezőleg. A Captur egyes részei olyanok, mintha prémiumkategóriás autóban ülnénk. Külön kiemelném, hogy eltűntek a kellemetlen műanyag felületek, megjelentek a puhított műanyagok. Gyakorlatilag a Captur utasterében minden jól néz ki és minden egyes részét  megérinteni. A rózsaszín-sötét színkombináció is nagyon mutatós. A műszerfal domináns eleme a médiarendszer érintőképernyője, a rendszer az Apple CarPlay- és az Android Auto-alkalmazásokkal is kompatibilis. Egyébként nagyon éles és jól mutató grafikával rendelkezik a hétcolos digitális műszeregység is.

A lebegő középkonzol

Aki a Capturba automata sebességváltót rendel, az még 
egy úgynevezett lebegő középkonzolt is kaphat, mely alatt apró rakodótér van a telefon, vagy más apróság elhelyezésére. Az automata sebességváltó kar az E-Shifter nevet kapta, a menetválasztás a kar tologatásával történik. A sebességváltó tényleg jól néz ki, ám a használatával kapcsolatban lenne néhány megjegyzésem. A menetválasztást meg kell szokni ezzel a váltókarral, ugyanis főleg parkolásnál előfordulhat, hogy ha nem tolják egészen előre, akkor nem sorol be a tolatásra szolgáló R üzemmód, hanem marad a D vagy a neutrál. Persze mindez szokás kérdése, néhány nap után megtanulják helyesen kezelni a sebességváltót, talán csak nekünk, újságíróknak tűnik fel ez a furcsaság, mivel mi minden héten más autót vezetünk. Az E-shifter nem rendelkezik manuális vagy sportos üzemmóddal, így a manuális váltásra csak a volán mögött található váltókarokat tudják használni, ezek reakciója pedig meglepő módon nem a leggyorsabb.

renault

A legerősebb motor

A tesztelt járgány motorházában a legerősebb, Tce 155 jelölésű benzinmotor volt. 
Egy négyhengeres 1,3 Tce erőforrásról van szó, melynek teljesítménye 113 kW, s melyet kizárólag dupla kuplungos, hétgangos váltóval lehet kombinálni. A motor ráadásul csak a Captur legmagasabb, Intens felszereltségi szintjében érhető el, így a változat alapára is magasabb, 20 400 euró.

A Renault ezt a motort kétféle kivitelezésben kínálja. Míg a gyengébb, 96 kW teljesítménnyel rendelkező változathoz hatgangos manuális, vagy hétgangos EDC automata váltót is rendelhetnek, addig az erősebb (113 kW) változatnál csak az automata sebességváltó az elérhető.

A négyhengeres motor egyébként alapjáraton és standard sebességeknél nagyon jól hangszigetelt, a fordulatszámok emelkedésével viszont a hangja is erősödik. 4500 fordulatig folyamatosan gyorsul, a 113 kW teljesítmény 5500 fordulatnál elérhető, míg a 270 Nm-es forgatónyomaték már 1800 fordulatnál jelentkezik, minek köszönhetően a Captur az erőteljesebb gyorsulás kezdetétől az ülésekbe szorítja az utasokat. Nyugodt tempóban nem fogják megérezni az egyes sebességfokozatok közti váltást. Ami elejétől fogva zavart egy kicsit, az a gázpedál lassú reakcióideje. Egyszerűen eltart egy ideig, míg a gázpedál letaposását a motor is észreveszi. Ettől eltekintve viszont a tesztelt erőforrás nagyon kellemes utastárssá varázsolja a Capturt, hosszabb utakon sem fogja ész nélkül fogyasztani az üzemanyagot. A kombinált fogyasztás 6,4 liter környékén tartható 100 kilométeren. Sztrádán a fogyasztás eléri a hét litert, városon kívül pedig az ötliteres szintet is megközelítheti.

renault

Ideális a gyönyörködésre

Amit ne várjanak ettől a Capturtól, az a sportos vezetés nyújtotta élmény. Tény, hogy ez az 
autó nem a száguldozásra lett kitalálva, a legerősebb benzinmotor mégis arra ösztönözhet néhány sofőrt, hogy a kelleténél is jobban letapossa a gázpedált. A Capturnak viszont ez a szerep nem nagyon tetszik, amiről egy idő után a sofőrt is meggyőzi. A száguldozást nagyon gyorsan megunják, s azt fogják észrevenni, hogy inkább lassabban vezetnek, s gyönyörködnek a tájban. A Captur egyszerűen ilyen, gyönyörködésre való autó. Nem zavarja meg a gondolatok áradatát az utak egyenetlenségein való ugrándozással, zavaró motorhanggal.

A Captur egy élvezhető, kedves autó, amely minden nap mosolyt csal az ember arcára. Tudom, a városi crossoverek világában manapság nem könnyű kiválasztani az ideális autót, én személy szerint viszont el tudom képzelni, hogy a Captur lenne a család egyetlen járgánya. Alapban jelenleg akciós áron már 13 400 euróért elérhető, ám a családi költségvetést a tesztelt, jóformán full felszerelésű változata sem fogja leterhelni.

Érdekes

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom 1332 cm3
Teljesítmény 113 kW/155 LE 5500 fordulatnál
Forgatónyomaték 270 Nm 1800 fordulatnál
Üzemanyagtartály térfogata 48 liter
Csomagtér térfogata 455 liter
A tesztelt változat alapára 21 900 euró
A tesztelt változat ára 25 230 euró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?